:

Szerző: roberto

2003. augusztus 6. 11:23

LinuxWorld: a Red Hat alapot hozott létre a szabad szoftverekkel foglalkozó, bajba jutott cégek számára

[Businesswire, CNET] A Red Hat a nyílt forráskódú szoftverek

[Businesswire, CNET] A Red Hat a nyílt forráskódú szoftverek védelmére, illetve a nyílt forráskódú rendszerekkel foglalkozó közösség védelmére létrehozta az Open Source Now Fund nevű alapot. Az alap célja, hogy a GPL-es programokat fejlesztő cégek, vagy az ilyen cégek munkáját segítő nonprofit szervezetek elleni, szellemi tulajdonnal kapcsolatos szabálytalansággal összefüggésbe hozható vádak nyomán felmerült perköltségeket, kiadásokat fedezze. A Red Hat egymillió dollárt szán az alap létrehozására.

"A nyílt forráskódú szoftverek együttműködésre épülő fejlesztési folyamatát, amely létrehozta a Linux operációs rendszert is, igazságtalanul megkérdőjelezték és fenyegették" -- mondta Matthew Szulik, a Red Hat elnök-vezérigazgatója az alap létrehozásának okairól (nyilvánvalóan az SCO Group magatartására utalva), majd hozzátette: "a Red Hat, mint az iparág vezető cége felelősséget érez a felhasználók jogainak megvédésére".

A Red Hat reméli, hogy mások is csatlakoznak, hozzátesznek az alaphoz, a CNET információi szerint Szulik számít a második legnagyobb Linux-disztibútor, a SuSE támogatására is, illetve minden olyan társaság támogatására, amely profitál a Linuxból. A SuSE szóvivője, Joe Eckert elmondta: cége támogatja a Red Hat ügyét, de túl korai lenne még arról nyilatkozni, hogy beszállnak-e a pénzügyi alapba.

a címlapról