Továbbra is nyereséges a Creative
A szingapúri Creative Technology ma hozta nyilvánosságra negyedik pénzügyi negyedéves eredményeit. A hangkártyáiról, hangszórókészleteiről és digitális audiolejátszóiról ismert vállalat az atípusos tüdőgyulladás (SARS) miatt csökkenő forgalom ellenére nyereséget ért el.
A Creative a negyedik pénzügyi negyedévben 149,6 millió dolláros árbevételt ért el, míg egy évvel ezelőtt a forgalom 182,6 millió dollárra rúgott. A vállalat nettó nyeresége 4,6 millió dollárt, részvényenként 6 centet tett ki, szemben a tavalyi év megfelelő időszakának 48,8 millió dolláros, részvényenként 65 centes veszteségével. Az egy évvel korábbi eredmények azonban jelentős összegű egyszeri tételeket is tartalmaztak. A Reuters által megkérdezett elemzők 3,92 millió dolláros nyereséget jelezte előre.
Craig McHugh, a vállalati amerikai részlegének elnöke elmondta, hogy a SARS járványnak köszönhetően Ázsia egyes régióban bekövetkező keresletcsökkenés miatt a vállalat forgalma a régióban éves szinten 20 millió dollárral, avagy 50 százalékkal csökkent. A vezető hozzátette, hogy az elkövetkező hónapokban a Creative több mint 90 új terméket vezet be a piacra, hogy felfrissítse kínálatát.
A Creative a jelenlegi, első pénzügyi negyedévre 140-160 millió dollár közötti árbevételt és 5 cent körüli részvényenkénti nyereséget vár. McHugh szerint a 2004-es naptári év első felétől a vállalat ismét növekedési pályára áll.
A vállalat egyben közölte, hogy részvényeinek kivezetése az amerikai Nasdaqról a terveknek megfelelően halad. A cég még az év elején jelentette be, hogy azok folyamatosan gyenge forgalma és a magas adminisztrációs költésgek miatt 11 év után kivezeti értékpapírjait a Nasdaqról, melyek a jövőben kizárólag a szingapúri börzén szerepelnek majd.