:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. augusztus 4. 10:20

Változások az IBM vezetésében

Michel Mayer
Michel Mayer
Két változtatást is végrehajt az IBM a vezetésében, ugyanis új feladatot kap a legutóbbi negyedévben feltűnően gyenge teljesítményt nyújtó félvezetőgyártó divízió igazgatója, valamint az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióért felelős vezető.

Noha az IBM rendkívüli erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy talpraállítsa a mikroelektronikai részleget is magában foglaló Technology Groupot, a legutóbbi negyedévben a forgalom mégis 34 százalékkal csökkent, a veszteség pedig a vártnál nagyobbra, 111 millió dollárra növekedett. John Joyce pénzügyi igazgató szerint a Technology Group teljesítménye "nem volt kielégítő".

A második negyedéves eredmények közzétételekor Joyce azt is elmondta, hogy az EMEA régióban az IBM rendkívül gyenge negyedévet zárt, az eredények mind hardvereladások, mind pedig a szolgáltatások értékesítése szempontjából a várakozások alatt maradtak. Az IBM-nél cáfolják, hogy a vezetőknek a gyenge eredmények miatt kell távozni a részlegek éléről. A vállalat közleménye szerint a cégnél bevett szokás hogy a vezetőket néhány évente más és más pozícióba irányítják.

Az EMEA régióért felelős Mark Elliott ennek megfelelően visszatér az Egyesült Államokba, ahol a "Global Independent Software Vendor Partner Program" igazgatója lesz. A félvezetőgyártó részleg igazgatójának, Michael Mayernek az új beosztása egyelőre nem ismert. Meyer helyét John Kelly, a Technology Group igazgatója veszi át, az EMEA régió igazgatója pedig az IBM Europe igazgatótanácsának elnöke, Hans Ulrich lesz.

a címlapról