A Microsoft felhagy a SideWinder játékvezérlők gyártásával
[CNET] A Microsoft tegnap bejelentette, hogy beszünteti a SideWinder márkanév alatt forgalmazott játékvezérlők gyártását. A döntést a piac szűkülése és az agresszív árverseny indokolta, áll a vállalat közleményében.
A Microsoft ugyanakkor továbbra is gyárt és forgalmaz számítógépekhez szánt, nem játékok vezérlésére szolgáló perifériákat, így billentyűzeteket és egereket. A vállalat vizsgálja, hogy a SideWinder márkanév miként hasznosítható a továbbiakban, de új eszközöket e néven már nem dob piacra.
A szoftveróriás árengedményeket nyújt a kereskedőknek annak érdekében, hogy megszabaduljon a joystickokból, gamepadekből, kormányokból és egyéb kontrollerekből felhalmozott készletektől. A cég egyben közölte, hogy Windows operációs rendszereihez írt meghajtóprogramokkal mindaddig támogatja a már értékesített SideWinder vezérlőket, "ameddig azok használatban lesznek."