A Trident felvásárlásával ütőképes szereplővé válhat a Xabre
Tegnap a felek hivatalosan is megerősítették a korábbi lapértesüléseket, melyek szerint a Silicon Integrated Systems (SiS) nemrég éltre hívott, grafikus processzorokat fejlesztő leányvállalata megvásárolta a nagy múltú Trident Microsystems hasonló profilú üzletágát. Az ügylet lezárultát követően a Trident a digitális szórakoztatóelektronikai eszközök piacára koncentrál majd.
A felek a felvásárlás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra. Távol-keleti források szerint az Xabre Graphics Inc. (XGI) készpénzzel fizetett az üzletágért. A Trident által kiadott közlemény szerint továbbá a vállalat 30 százalékos részesedést szerez az XGI-ben, és az üzletág vezetői pozíciókat kapnak az XGI vezetőségében. Az ügylet részeként továbbá az XGI-hoz kerül a Trident mintegy hetven alkalmazottja. A két vállalat ezen túlmenően külső befektetőket is be kíván vonni az XGI működtetésébe. A felvásárlás előreláthatóan még július 1-je előtt lezárul.
A bejelentés kapcsán Michael Chen, az XGI igazgatótanácsának elnöke és a SiS elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a Trident noteszgépek piacán felhalmozott szakértelmét ötvözve a XGI önálló grafikus processzorok piacán megszerzett tapasztalataival egy olyan erős vállalat jön létre, amely hatékonyan versenyezhet a piac legnagyobb szereplőivel.
A Trident a felvásárlás kapcsán szükségessé vált átszervezések részeként egyesíti digitális média üzletágát a Trident Technologies néven működő tajvani leányvállalatával. A cég a jövőben a televíziókban, set-top-boxokban és egyéb szórakoztatóelektronikai eszközökben, valamint tenyérgépekben és noteszgépekben használatos digitális lapkák fejlesztésére fókuszál majd.
Az XGI első noteszgépekbe szánt grafikus processzora leghamarabb a jövő évben kerülhet piacra. A vállalat első terméke, az asztali számítógépekbe szánt Xabre II szeptemberben jelenik meg. A DirectX 9-gyorsítással felvértezett lapkát a tajvani UMC gyártja majd 0,13 mikronos csíkszélességgel.