:

Szerző: roberto

2003. június 5. 12:08

A Novell--Santa Cruz Operation szerződés szerint a Unixhoz kapcsolódó szerzői jogok és szabadalmak a Novellnél maradtak

A CNET birtokába jutott az 1995-ös Novell--Santa Cruz

A CNET birtokába jutott az 1995-ös Novell--Santa Cruz Operation (SCO) szerződés egy másolata, amely szerint a Novell minden Unix és UnixWare termékhez fűződő jogot átadott a Santa Cruz Operationnek, kivéve a szerzői jogokat és a vonatkozó szabadalmak jogait. A portál megkereste a szerződéssel az Egyesült Államok több nagyvárosában is irodával rendelkező Gray Cary iroda egyik szellemi tulajdonjogban jártas szakértőjét, Mark Radcliffe-t, aki elmondta, hogy a szerződés finoman szólva is homályos, és további kérdéseket vet fel.

A szerződés a Novell és az SCO Group közt a múlt héten elkezdődött vita középpontjában áll. Amint arról korábbi híreinkben beszámoltunk, az egész ügy akkor kezdődött, amikor a Caldera International nevet tavaly SCO Groupra cserélő utahi székhelyű vállalat egymilliárd dolláros kártérítési pert indított az IBM ellen azzal, hogy az óriáscég illetéktelenül használta fel a Unix szakmai titkokat, szerződést szegett és versenyellenes magatartást tanúsított, amikor állítólag lehetővé tette bizonyos Unix technológiák Linuxba való átszivárgását.

A SCO Group ezen túl néhány hete a világ 1500 nagyvállalatát is figyelmeztette a Linux használatának lehetséges jogi következményeire, amelyre az elmúlt héten már a Novell is reagált, ugyanis az "eredeti" AT&T Unix a rendszerhez kapcsolódó jogok évekig a Novellnél voltak, míg a cég azok egy részét 1995-ben továbbadta a Santa Cruz Operation-nek (SCO). A Caldera 2001-ben fuzionált az SCO UNIX-os részlegével, és Caldera International néven futott tovább egészen tavaly szeptemberig, amikor megtörtént a már említett SCO Grouppá való átkeresztelkedés.

Bár az 1995-ös szerződés szerint a Unixhoz kapcsolódó szerzői jogok és szabadalmak a Novellnél maradtak, az SCO Group úgy véli, hogy joga van azok harmadik felekkel való betartatására, míg a Novell szerint az SCO Groupnak semmi köze sincs a Unixra vonatkozó szerzői jogokhoz és szabadalmakhoz. A vitából akár egy újabb, ezúttal a Novell és az SCO közt zajló per is kerekedhet, ám az bizonyára nem a véletlen műve, hogy az SCO az IBM elleni vádjaiba (szakmai titkokkal való visszaélés és versenyellenes magatartás) nem keverte bele sem a szerzői jogokat, sem a Unixra vonatkozó szabadalmakat, így ezek a vádak a szakértők szerint meglehetősen gyenge lábakon állnak.

a címlapról