Késik a szoftverszabadalmakat szabályozó európai törvény
[IDG] Az Európai Parlament illetékes bizottsága az eredeti tervek szerint holnap döntött volna a szoftverszabadalmakkal kapcsolatos vitatott törvényjavaslatról. Minthogy azonban a bizottsági tagok a részleteket illetően nem tudtak egyetértésre jutni, a javaslat véglegesítése egy hónapot csúszik.
Amint azt egy magát megnevezni nem kívánó parlamenti képviselő az IDG-nek elmondta, számos megvitatásra váró módosító indítvány fekszik még a jogi bizottság tagjainak asztalán, ezért a törvényjavaslat szövegének véglegesítését június 10-re halasztották. Amennyiben ekkor megszületik a végleges szöveg, az Európai Parlament június végén vitathatja meg a direktívát.
A szoftverszabadalmakra vonatkozó európai törvényi szabályozás híre élénk vitákat váltott ki. A szabad szoftverek pártolói és a kisebb szoftvergyártó vállalatok vehemensen tiltakoznak a számítógépes programkódok szabadalmi oltalom alá helyezése ellen, míg az olyan óriáscégek, mint az IBM, a szoftver fogalmának átfogóbb definícióját látnák szívesen a törvényben. Arlene McCarthy, a bizottság elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy olyan módosító indítványokat nem fognak tárgyalni, melyek kétségbe vonják a szoftverek szabadalmaztathatóságát.
A szoftverszabadalmakkal kapcsolatos nemzetközi szabályozás és az európai fejlemények hátteréről korábbi cikkünkben részletesen is beszámoltunk.