:

Szerző: roberto

2003. május 19. 20:42

Tesztelhető a korábban Phoenix néven ismert Mozilla Firebird webböngésző

[Mozilla.org] Megjelent a korábban Phoenix névre

[Mozilla.org] Megjelent a korábban Phoenix névre hallgató, a Mozilla motorjára épülő Mozilla Firebird webböngésző 0.6-os verziója. A Phoenix 0.1-es kiadása tavaly szeptemberben került ki a hálóra, a program fejlesztői a friss Netscape böngészők alapjául is szolgáló Mozillából egy pehelysúlyú, keresztplatformos, XUL interfészre épülő programot szeretnének faragni. Az ötlet olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a Mozilla fejlesztői alig egy hónapja úgy döntöttek, hogy a Mozilla 1.4 megjelenése után szétrobbantják az eddig gyakorlatilag egyetlen alkalmazásnak tekinthető, meglehetősen komplex Mozilla csomagot, és nyitnak egy modulárisabb felépítés felé, amelynek az alapjait a Phoenix fogja biztosítani.

Maga a Phoenix név viszont problémásnak bizonyult, ugyanis az 1979-ben alapított, elsősorban a PhoenixBIOS nevű termékeiről ismert Phoenix Technologies jogi képviselőinek még a tavalyi év végén nyilvánosságra hozott állásfoglalása szerint a nyílt forráskódú programnak meg kellene változtatnia a nevét, mert az sérti a kaliforniai cég márkajelzését. Az ügy a hétvégén végleg lezárult, ugyanis megjelent a 0.6-os kiadás, amely már nem a Phoenix, hanem a Mozilla Firebird nevet viseli. A program Windowsra, Linuxra és MacOS X-re fordított változatai a mozilla.org-ról tölthetőek le, a friss kiadás újragondolt grafikus felületet, átdolgozott beállítópanelt új ikonokat és számos egyéb meglepetést tartogat a felhasználók számára.

a címlapról