Fél napos kiesés után újra működik a telnet
Ma déltől egész estig nem működött a telnet Magyarország Rt. internet- és tárhely szolgáltatása. Az ok: a szolgáltató hálózatát díjtartozás miatt kikapcsolták a budapesti internetes adatkicserélő központból ( BIX ). A telnet működésének nem ez az első döccenője: idén februárban már akadozott a cég szervereinek elérhetősége, majd elterjedt: csődvédelmet kért a szolgáltató.
Ma délután fél egy körül leválasztották a hazai internet hálózati központjának tartott BIX-ről a telnet 1 gigabites közvetlen vonalát. Emiatt elérhetetlenné vált valamennyi, a szolgáltató üzemeltetésében működő weboldal, így többek között a stop!, az Aprónet, a Netposta és a népszerű Extra.hu ingyenes tárhelyszolgáltató is. Úgyszintén elérhetetlenné váltak a szolgáltató szerverén üzemelő weboldalak is, továbbá bizonytalanná vált a telnet DNS szerverén bejegyzett domainek elérhetősége is (ez mintegy 800 .hu alatti domaint érintett).
Az Index értesülését Tüdős András, a BIX bizottság elnöke megerősítette lapunknak: az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) mai közgyűlési szavazással hozott határozata alapján azonnali hatállyal lekapcsolták a telnetet. Mint megtudtuk, az internetszolgáltató a tavalyi második félévi díjjal, mintegy 825 ezer forinttal tartozik a BIX-nek, és további tartozásai is vannak az ISZT felé, melyek azonban már nem kötődnek a hazai hálózat központjának szolgáltatásaihoz.
Mint Tüdős András elmondta: a hazai internet történetében még nem volt precedens arra, hogy egy szolgáltatót -- így felhasználóit is -- díjtartozás miatt kikapcsoljanak, és bár a közgyűlés összehívására nem lett volna szükség, ám mint példa nélküli eset, mégis a döntés határozati megerősítése mellett döntöttek. Az ISZT korábban háromszor szólította fel a telnetet a hátralék rendezésére, majd április 3-án felmondták a szerződést.
A telnet februárban akadozó szolgáltatása után már elterjedt a hír: a szolgáltató csődbe ment. Ezt a társaság egy sajtóközleményben cáfolta, mondván: csak a cég költözése miatti átmeneti üzemzavarról van szó, ám lapunk információi szerint február 26-án a vállalat valóban csődvédelmet kért.
A telnet és az érintett weboldalak hírünk megjelenésekor már elérhetők, ám a szolgáltató honlapján semmilyen közlemény nem magyarázza a történteket, mint ahogy a februári -- utóbb cáfolt, majd mégis beigazolódott csődvédelemmel kapcsolatban sincs tájékoztatás. A szolgáltató utolsó közleménye 2002 júliusi. A telnet telefonjait ma sem vették fel, így a cég illetékesét nem tudtuk megkérdezni a történtekről.
Tüdős András tájékoztatta lapunkat: a szolgáltató nem rendezte adósságát, egy másik szolgáltatóval kötött szerződés alapján tette ismét elérhetővé szervereit. Az adatcsomagok haladásának iránya szerint az Interware révén működnek ismét a telnetnél tárolt weboldalak.