Részletek a Halálos Iramban című film játékváltozatáról
A Vivendi Universal Games nyilvánosságra hozta a Halálos Iramban című film alapján készülő játékának a részleteit. A program idén télen fog megjelenni PlayStation 2-re, az xboxos verzió pedig a jövő év elején várható. Mindkét változatot a japán Genki fejlesztőcsapat készíti.
A The Fast And The Furious a Universal Picturestől megszerzett licenc alapján tartalmazni fogja az összes karaktert és autót, amit a moziban már láthattunk. De nemcsak a film első részéből merítettek ötleteket a készítők, hanem a nyár elején bemutatandó folytatásból is feltűnnek majd ismerős dolgok.
Luc Vanhal, a VU Games észak-amerikai részlegének elnöke elmondta, hogy az illegális utcai versenyeken elengedhetetlen adrenalin-pumpáló sebességet több olyan speciális effekt segítségével szeretnék bemutatni, amit eddig még egyetlen játékban sem láthattunk.
Los Angeles utcáin összesen mintegy 80 küldetés vár majd ránk, melyek egy sajátos történetté folyódnak össze. Teljesítésük után pedig pénzt kapunk, amivel tovább tuningolhatjuk kocsinkat.