Felmentették az IHM közigazgatási államtitkárát
Rácz Zsolt Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter kezdeményezte a Miniszterelnöknél dr. Rácz Zsoltnak, a minisztérium közigazgatási államtitkárának felmentését. A minisztériumi belső vizsgálat megállapította, hogy az elmúlt napokban napvilágot látott híresztelésekkel szemben semmilyen összeférhetetlenség nem áll fenn a közigazgatási államtitkár és a vádaskodások tárgyát képező, közbeszerzési eljárás alapján folyó átfogó jogszabály-előkészítő tevékenység között. Ugyanakkor a miniszter sajnálattal állapította meg, hogy a hétfői parlamenti felszólalásához nem kapott teljes körű tájékoztatást a kérdésről, ezért kezdeményezte a hivatal működéséért felelős közigazgatási államtitkár felmentését.
Rácz Zsolt |
Mint korábban beszámoltunk róla, egy -- a Heti Világgazdaságban megjelent -- cikk foglalkozott az Informatikai és Hírközlési Minisztérium vezető tisztviselői és a Hírközlési törvény és végrehajtási rendeleteinek módosítását szolgáló TelLex projektben résztvevő külső cégek közti összefonódással. A cikk szerint a minisztérium közigazgatási államtitkárának korábbi munkahelye, a Sarkadi és Társa Ügyvédi Iroda is megbízást kapott az előkészítő munkában való részvételre.
Hétfőn a minisztérium közleményben cáfolta az állításokat, valamint Kovács Kálmán, a tárca vezetője a parlamentben is úgy nyilatkozott, hogy nem vesz részt az ügyvédi iroda a törvény-előkészítő munkában. Csütörtökön Rogán Antal, a Fidesz képviselője sajtótájékoztatóján bemutatott egy projektlistát, melyben több helyen is szerepelt a Sarkadi és Társa Ügyvédi Iroda neve.
Ezt követően a miniszter vizsgálatot ígért, mely -- bár a minisztérium közleménye szerint összeférhetetlenségről nincs szó -- a közigazgatási államtitkár felmentésére irányuló javaslattal zárult.