:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. március 21. 11:59

Távozni kényszerül az Electronic Data Systems vezetője

Richard H. Brown
Richard H. Brown
Távozik az Electronic Data Systems Corp. igazgatótanácsának elnöke és vezérigazgatója, Richard H. Brown. Helyét a volt-CBS vezérigazgató, Michael H. Jordan veszi át -- jelentette be a vállalat tegnap. Az IBM mögött a második legnagyobb informatikai szolgáltatócég a közelmúltban gyászos eredményekről számolt be, az elmúlt évben a részvényárfolyama 75 százalékkal csökkent és hatóságok vizsgálják a könyvelését.

Az új vezető, a 66 éves Michael Jordan korábban már több mint 10 vállalatnál volt igazgatótanácsi tag. 1998 decemberéban vonult nyugdíjba a CBS-től, ahová 1993-ban került. Az akkor még Westinghouse Electric nevű vállalatot sikeresen felvirágoztatta és jó áron értékesítette ipari, valamint műsorszórási részlegét. Pénzügyi körökben Jordan nagy megbecsülésnek örvend, valóságos mágusnak tartják.

Az EDS a tavalyi pénzügyi évben a vállalat árbevétele 21,5 milliárd dollárt tett ki, ami csekély növekedést jelent a 2001-es 21,1 milliárd dollárhoz képest. Az éves nettó nyereség pedig 1,12 milliárd dollár, részvényenként 2,28 dollár volt. 2001-ben a vállalat 1,36 milliárd dolláros, részvényenként 2,81 dolláros profitot realizált. A cég ezen felül közölte, hogy az idei évben az eredményei jóval a korábbi várakozások alatt alakulnak. A cégnél nemrégiben vizsgálatott kezdeményezett az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, ugyanis gyanúsnak találtak egyes értékpapír-tranzakciókat, illetve az EDS tavaly nyári profit-figyelmeztetését.

Az 55 éves Richard H. Brown 1998-ban került az EDS-hez, amely akkor stagnáló forgalommal és túl magas kiadásokkal küszködött. Brown később lecserélte szinte az egész vezetőséget, beleértve a saját maga által kinevezett pénzügyi vezérigazgatót is. A vállalat gigászi méretű outsourcing-szerződéseket kötött -- köztük egy 7 milliárd dolláros megállapodást a tengerészgyalogsággal --, azonban később kiderült, hogy a magas költségek miatt ezek haszna szinte minimális volt.

Az EDS új elnöke és működtetésért felelős igazgatója Jeffrey M. Heller, akit az EDS alkalmazottai és ügyfelei egyaránt jól ismerhetnek, ugyanis 2002 februárjában vonult nyugdíjba azután, hogy 34 évet töltött a vállalatnál. A vezetőségi változásokra való tekintettel az EDS bejelentette, hogy részvényeseinek éves gyűlését egy hónappal elhalasztja és május 20-án tartja meg.

"Az igazgatótanács arra a határozatra jutott, hogy változásra van szükség a cég vezetésében és menedzsmentjében" -- mondta Roger Enrico igazgatótanácsi tag. "Az üzlet jól megy, de egy új vezetés lehetőséget ad arra, hogy sokmindent újrakezdjünk." A befektetők üdvözölték az EDS-nél végbement változásokat. A cég részvényárfolyama a tőzsdei kereskedés utáni órákban, a hír bejelentését követően 59 centtel 16,35 dollárra emelkedett.

a címlapról