M55, SL55: két új csúcsmobil a Siemenstől
A Siemens a CeBIT kiállításon fogja bemutatni SL55 és M55 mobiltelefonjait, amelyekről immáron hivatalos információkkal is tudunk szolgálni.
Az M55 modellt a német gyártó elsősorban fiataloknak szánja. Erre utal, hogy a készülék tulajdonosai a Cubasis Steinberg szoftvere segítségével saját csengőhangokat szerkeszthetnek, amiket aztán el is küldhetnek ismerőseiknek. A mobiltelefon fiatalos jellegét erősítik a beépített játékok is: a telefonban egy hegymászós, egy gördeszkás és egy hegyikerékpáros program is helyet kapott.
A fiatalos külső és belbecs ellenére az M55 ízig-vérig csúcskategóriás készülék. A háromsávos (900/1800/1900 MHz) telefont 12 bites színes kijelzővel látták el, képes GPRS kapcsolatra, futtatja a Java alkalmazásokat, valamint kezeli a multimédiás üzeneteket. A telefonhoz ugyanaz a kamera csatlakoztatható, mint a Siemens S55-höz. A készülék nyáron kerül a boltokba, várható ára 450 euró, azaz mintegy 110 ezer forint.
"A méret a lényeg" -- gondolták a Siemens SL55 tervezői és ennek megfelelően egy mindössze 81x44x22 milliméter nagyságú, 79 gramm tömegű telefont alkottak. A Siemens SL55 érdekessége a Nokia 7650-hez hasonló elcsúsztatható billentyűzet, ennek becsukásával érhető el az apró méret.
A kisméretű telefon szolgáltatásait tekintve igazi nagyágyú: a készülék kezeli a 900, 1800 és 1900 MHz-es hálózatokat, a GPRS kapcsolatot, a Java a alkalmazásokat, a multimédiás üzeneteket, valamint a beépített kliens segítségével az emaileket is. A 12 bites színes kijelzővel rendelkező mobiltelefonban WAP 2.0 böngésző is helyet kapott.
A Siemens SL55 is képes kezelni az S55 kapcsán már megismert kamerát. A mobiltelefon előreláthatóan májusban kerül az üzletekbe 550 eurós (~135 ezer forintos) áron.