:

Szerző: Barna József

2003. március 4. 11:50

Az Infineon a világ harmadik legnagyobb memóriagyártója

[SBN] Az iSuppli piackutató vállalat a múlt hét végén tette közzé a DRAM-piac tavalyi eredményeit összefoglaló jelentését. Az előzetes adatok szerint a Samsung továbbra is magasan őrzi vezető helyét a piacon, miközben a német Infineon felkapaszkodott a dobogó harmadik helyére, a tajvani Nanya pedig története során először bekerült a legnagyobb öt memóriagyártó közé.

[SBN] Az iSuppli piackutató vállalat a múlt hét végén tette közzé a DRAM-piac tavalyi eredményeit összefoglaló jelentését. Az előzetes adatok szerint a Samsung továbbra is magasan őrzi vezető helyét a piacon, miközben a német Infineon felkapaszkodott a dobogó harmadik helyére, a tajvani Nanya pedig története során először bekerült a legnagyobb öt memóriagyártó közé.

Az iSuppli előzetes jelentése szerint a Samsung -- elsősorban DDR memóriachipek árának a második félév során tapasztalt jelentős növekedése révén -- tavaly 32,5 százalékra növelte árbevétel alapján számított piaci részesedését a DRAM-piacon a 2001-es 28,2 százalékról. A dél-koreai vállalat továbbra is jelentős előnnyel vezet a második helyezett Micron Technology előtt.

A tajvani Nanya Technology meglepő növekedést ért el a tavalyi évben. A vállalat -- miközben árbevétele 153 (!) százalékkal nőtt -- 5,5 százalékra növelte piaci részesedését az egy évvel korábbi 2,9 százalékról, és így a hetedik helyről az ötödikre ugrott fel. A Nanya kiemelkedő eredményei mögött a DDR memóriachipek gyártási volumenének növelése áll: a harmadik negyedév végére a tajvani cég DRAM-termelésének 90 százalékát adták a nagyobb haszonréssel kecsegtető DDR chipek.

A tavalyi év harmadik győztese az Infineon Technologies volt, amely története során első alkalommal került fel a dobogóra. A német vállalat a vártnál magasabb átlagos eladási áraknak és a növekvő licencbevételeknek köszönhetően 67 százalékkal növelte forgalmát 2002-ben, és így -- ha csupán kevéssel is -- felülkerekedett a hosszú ideje a harmadik helyen tanyázó, ám pénzügyi nehézségekkel küzdő Hynixon.

A DRAM-piac meghatározó szereplőinek eredményeit az alábbi táblázatban foglaljuk össze:

2002 2001 VállalatÁrbevétel (2002)* Árbevétel (2001)*Változás %-banPiaci részesedés (2002)
1. 1. Samsung 4985 3205 55% 32,5%
2. 2. Micron 2794 2324 20% 18,2%
3. 4. Infineon 1965 1175 67% 12,8%
4. 3. Hynix 1962 1768 11% 12,8%
5. 7. Nanya 844 333 153% 5,5%
6. 5. Elpida 615 874 -30% 4,0%
7. 11. Winbond 478 130 268% 3,1%
8. 8. Mitsubishi 362 261 39% 2,4%
9. 10. Mosel Vit. 302 205 47% 2,0%
10. 6. Toshiba 287 459 -37% 1,9%
11. 13. Powerchip 260 95 174% 1,7%

* Millió USD

Az iSuppli jelentése kiemeli, hogy az öt legnagyobb gyártó a DRAM-piac összárbevételének 82 százalékát adta tavaly. Egyben növekedett a tajvani gyártók befolyása is: a szigetországi vállalatok 13 százalékra növelték részesedésüket a piacon az egy évvel korábbi 8 százalékos szintről.

a címlapról