:

Szerző: Barna József

2003. február 25. 18:43

Kínában is megjelenik a PlayStation 2

Minthogy a szoftverkalózkodás rendkívül elterjedt az országban, mindeddig a játékkonzolok gyártói nemigen merészkedtek a kínai piacra. A Sony azonban ma közölte, még ebben az évben Kínában is piacra dobja nagy népszerűségnek örvendő PlayStation 2 játékgépét.

Minthogy a szoftverkalózkodás rendkívül elterjedt az országban, mindeddig a játékkonzolok gyártói nemigen merészkedtek a kínai piacra. A Sony azonban ma közölte, még ebben az évben Kínában is piacra dobja nagy népszerűségnek örvendő PlayStation 2 játékgépét.

A Sony Computer Entertainment jelenleg Peking és a helyi hatóságok engedélyére vár. Amint azt Koicsiro Katsurayama, a vállalat szóvivője a Bloombergnek elmondta, amint kézhez kapják a jóváhagyást, az év második felében megkezdik a PlayStation 2 játékkonzolok forgalmazását az országban. A japán óriásvállalat jelenleg a régióban Hongkongban, Tajvanon és Dél-Koreában értékesíti a gépet.

Mindeddig a konzolgyártók óvakodtak a kínai piactól, hiszen az országban közismerten népszerű a szoftverkalózkodás, a játékkonzolok forgalmazását pedig éppen a játékok eladásából származó bevételek teszik kifizetődővé. Tavaly például közel egymillió hamis Nintendo-terméket foglaltak le kínai üzletekben és üzemekben. Katsurayama azonban elmondta, hogy a kínai hatóságok erőfeszítéseinek köszönhetően javulni látszik a helyzet a szoftverpiacon.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Sony a konzolgyártást is szeretné-e Kínába exportálni. Jelenleg a japán vállalaton kívül két tajvani cég készíti a játékgépeket.

A PlayStation 2 konzolt 2000. március 4-én dobta piacra a Sony. A készüléket eleinte csak Japánban forgalmazták, az Egyesült Államokba 2000 végén, Európába pedig 2001 elején érkezett meg. A Sony a múlt hónapban jelentette be, hogy világszerte több mint 50 millió PlayStation 2 kelt el. Az eladott konzolok közül 12,53 millió Japánba, 21,48 millió Észak-Amerikába és 16,02 millió Európába került. A PlayStation 2 forgalma minden tekintetben megelőzi a riválisokét, azaz a Nintendo GameCube-ét és a Microsoft Xboxét, igaz, ezek lényegesen később kerültek piacra.

a címlapról