:

Szerző: Vörös Péter

2003. február 13. 17:45

A Siebel szerint stabilizálódott a vállalat piaca

Kenneth Goldman, a CRM (customer relationship management -- ügyfélkapcsolat-menedzsment) szoftverek piacán vezető Siebel Systems pénzügyi vezérigazgatója szerdán elmondta, hogy a cég piaca a jelek szerint stabilizálódott a másfél éves visszaesés után, egyúttal megerősítette a vállalat első negyedéves előrejelzését.

A Banc of America Securities technológiai konferencián Goldman kijelentette, hogy a Siebel első negyedéves előrejelzése részvényenként 3-5 centes nyereség és 365-385 millió dolláros forgalom, ezen belül 130-150 millió dolláros licenc-árbevétel. Az előző negyedévhez képest mindhárom mutató csökkenést jelent.

Bár a piac fellendülése még nem indult el, Goldman szerint stabilizálódott a helyzet a cég piacán. A pénzügyi vezető úgy véli, hogy az első negyedév végén több üzletre van kilátás, e mellett szólnak az elmúlt évek tapasztalatai (ez még a csökkenő időszakban is igaz volt). "Az ésszerű projektekre immár hajlandóak költeni az ügyfelek."

A vállalat óvatos az idei év eredményeivel kapcsolatban, különösen azért, mert nem lehet tudni, mit hoz az esetleges Irak elleni háború. Goldman szerint egyes fogyasztói szegmensek -- például a kiskereskedelem és az autóipar -- erős növekedési lehetőségeket nyújtanak.

Goldman nem tért ki a cég idei kilátásaira. Januárban a San Mateo (Kalifornia) központú cég azt jelezte előre, hogy a 2003-as licenc-árbevétel 700 millió dollár, a teljes forgalom pedig 1,6 milliárd dollár lesz. "Jelenleg jobb helyzetben vagyunk ahhoz, hogy cégeket vásároljunk fel."

A Thomson First Call által megkérdezett elemzők a jelenlegi negyedévben 372 millió dolláros forgalmat és részvényenként 4 centes nyereséget várnak. Az év egészében a szakértők 1,6 milliárd dolláros forgalomra és részvényenként 26 centes profitra számítanak.

a címlapról