Új díjcsomagok a Westelnél
A Westel márciustól három olyan új havidíjas és Domino csomagot vezet be, amelyekben a különböző mobil- és vezetékes hálózatok egységes díjszabással, előnyös tarifával hívhatók. A Domino Egyenlítő az egyetlen olyan hazai kártyás díjcsomag, amelyben valamely belföldi előfizető felhívásának legmagasabb percdíja sem haladja meg a bruttó 75 forintot. Az Aranytárskártyás Egyenlítő csomag lebeszélhető havidíja 40 perc csúcsidős hívást biztosít.
A márciustól igénybe vehető Egyenlítő, annak Aranytárskártyás lebeszélhető havidíjú változata és a Domino Egyenlítő azoknak előnyös, akik ügyeiket intézve napközben Westel hálózaton kívülre is sokat telefonálnak. Az új díjcsomagokkal nem kell figyelni, hogy a hívott fél mely szolgáltató ügyfele, hiszen bármely mobil vagy vezetékes hálózat azonos tarifával hívható, a díjak kizárólag a különböző időszakok szerint változnak.
A havidíjas Egyenlítőben 3750 forintos bruttó havidíj mellett csúcsidőben és csúcsidőn kívül 65, éjszaka és hétvégén 40 forintért hívható minden belföldi mobilos vagy vezetékes szám. Az első 20 SMS természetesen ebben a díjcsomagban is díjmentesen küldhető. Az Aranytárskártyás Egyenlítő díjcsomag 2625 forintos havidíja lebeszélhető, így ez az összeg Westeles vagy vezetékes telefonszám felhívása esetén 40 percnyi csúcsidős beszélgetést biztosít.
A március 7-től bevezetésre kerülő előfizetési díj nélküli, kártyás Domino Egyenlítőt választóknak bármely hálózathoz tartozó szám felhívása csúcsidőben (munkanapokon 07-20 óráig) 75, csúcsidőn kívül (20-22 óráig) és hétvégén 45, míg éjszaka (minden nap 22-07 óráig) 30 forintba kerül percenként. A hangposta meghallgatása a Domino csomaghoz hasonlóan csúcsidőn kívül díjmentes. A legújabb havidíjas és kártyás Westel csomagokkal természetesen számos szolgáltatás, így többek között az SMS, WAP, MMS, GPRS, roaming, adat- és faxszolgáltatás, Mobilbank is igénybe vehető. A Westel 8 havidíjas, 8 Aranytárskártyás és 4 Domino csomaggal Magyarországon egyedülálló díjcsomagválasztékot kínál ügyfeleinek.