Csigalassúsággal növekszik az NTT DoCoMo harmadik generációs mobilszolgáltatásának előfizetői létszáma
Japán legnagyobb mobilszolgáltatója bejelentette, hogy januárban 2600-an fizettek elő a vállalat harmadik generációs FOMA szolgáltatására. Ez a FOMA történetének második legalacsonyabb havi előfizetői létszám-növekedése.
Az NTT DoCoMo 2001 októberében indította el a világ első harmadik generációs mobiltelefon-szolgáltatását, amely továbbfejlesztett mobiladat- és videofunkciókat nyújt, mint például a videokonferencia. A szolgáltatással kapcsolatban jelentős technikai nehézségek merültek fel, és a fogyasztói érdeklődés is alacsonyabb a vártnál.
Elemzők szerint elsősorban azért a csekély érdeklődés, mert az NTT DoCoMo csak kevés japán városban építette ki a FOMA használatához szükséges harmadik generációs mobilhálózatot, másfelől a mobiltelefonok sem felelnek meg a vevők elvárásainak, a felhasználók szerint a készülékek túl nagyok, drágák és akkumulátoruk is hamar lemerül.
NEC N2051 és Fujitsu F2051
Az NTT DoCoMo nemrégiben két új FOMA telefont dobott piacra, amelyenek viszonylag kedvező volt a fogadtatása. A japán szolgáltató adatai szerint a két új készülékből -- Fujitsu F2051 és NEC N2051 -- január közepi premierjük óta eddig már több mint 17 ezer darab kelt el.
Az NTT DoCoMo eddig mindössze 154 ezer FOMA-előfizetőt tudott toborozni. Noha tavaly december óra a felhasználók száma hatszorosára növekedett, valóságos csodára lenne szükség, hogy a mobilszolgáltató elérje azt a célkitűzését, amely szerint a pénzügyi év végére, azaz áprilisra 320 ezer FOMA-előfizetője legyen. Korábban a vállalat arra számított, hogy 2003 márciusára 1,5 millió 3G előfizetővel fog rendelkezni.