3DMark03: megkezdődött a visszaszámlálás
A Futuremark ma újabb információmorzsákat hozott nyilvánosságra hosszú ideje várt tesztprogramjáról, a 3DMark03-ról. A cég honlapját felkeresve valós időben nyomon követhetjük a program startjáig tartó visszaszámlálást is. Túlzottan lelkesedni azonban nem érdemes, a visszaszámlálás ugyanis formabontó módon nem 10-ről, hanem egy tekintélyesebb értékről indul, és hírünk írásának idején 83956197-en áll.
A honlapra egyben két új screenshot is felkerült:
A mai naptól kezdve pedig a program megjelenéséig minden nap egy-egy információmorzsával lehetnek gazdagabbak az oldalra ellátogató érdeklődők. Első lépésként a fejlesztők nyilvánosságra hozták a futtatáshoz szükséges minimális hardverkövetelményeket. Ezek szerint egy DirectX 7.0-gyorsításra képes, 32 Mbyte memóriával rendelkező videokártya és egy 1 GHz sebességű processzor a belépő.
Korábban a videokártyák megmérettetésére éhes számítógépes közönség azt remélte, hogy a következő 3DMark a DirectX 9 API decemberi megjelenésével egy időben lát napvilágot, a fejlesztők azonban akkor közölték, még hosszú tesztelési időszak következik a végleges változat kiadásáig. Az akkori hivatalos álláspont szerint a program megjelenése akkor várható, "amikor elkészül." Ma már persze tudjuk, valójában akkor, ha a számláló a 0-hoz ér...