Csökkent a TSMC negyedéves nyeresége
[SBN] A világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártó vállalata, a tajvani Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC) ma hozta nyilvánosságra negyedik negyedéves és éves pénzügyi eredményeit. Noha a cég negyedéves forgalma nőtt, nyeresége mind éves szinten, mind pedig a korábbi negyedévhez képest jelentősen csökkent.
A december 31-én véget ért negyedik pénzügyi negyedévben a TSMC árbevétele 1,18 milliárd dollárt tett ki, ami 3 százalékos növekedés az előző negyedévhez és 24 százalékos emelkedés a korábbi év hasonló időszakához képest. A cég nettó nyeresége azonban mindössze 73 millió dollárra rúgott, ami közel 20 százalékos visszaesés a harmadik negyedévhez és 43,2 százalékos csökkenés a korábbi év hasonló időszakához viszonyítva. Az eredmények azonban így is megfeleltek a vállalat előrejelzéseinek.
A cég közleménye szerint a vártnál alacsonyabb nyereség több okra vezethető vissza. Ezek közé tartozik, hogy a gyárak kapacitáskihasználtsága a negyedév során jelentősen, 79 százalékról 61 százalékra esett vissza, és növekedtek a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások, valamint a beruházásokkal kapcsolatos veszteségek is. Ugyanakkor pozitív jel, hogy a megrendelések száma emelkedett.
Az év egészében a TSMC 4,65 milliárd dolláros árbevétel mellett 625 millió dollár nettó nyereséget ért el. A tavalyi forgalom 27,9 százalékkal, míg a profit 49,2 százalékkal múlja felül a 2001-es eredményeket. Az idei évre a vállalat úgy számol, hogy árbevétele a félvezetőszektor várható 8 százalékos növekedési ütemét meghaladó mértékben növekszik. 2003-ban a cég 1-1,5 milliárd dollárra csökkenti tőkeberuházási keretét a tavalyi 1,65 milliárd dolláros szintről.
Az első pénzügyi negyedévben a TSMC egyszámjegyű százalékos forgalomcsökkenést vár. Az időszakban várhatóan 7 százalék körül csökken az átlagos eladási ár, ami nagyrészt a fejlett (0,18 és 0,13 mikronos) kapacitás iránti igény szinten maradásának tudható be, továbbá a vállalat prognózisa szerint a kapacitáskihasználtság is tovább csökken, 60 százalék körüli értékre.
A TSMC ma hozta nyilvánosságra pénzügyi eredményeit. A vállalat részvényeinek árfolyama tegnap a New York-i börzén 3,23 százalékkal 7,49 dollárra csökkent.