:

Szerző: Vörös Péter

2003. január 27. 18:05

Kaszparov nyerte a Deep Junior sakkszámítógép elleni mérkőzés első játszmáját

Garri Kaszparov
Garri Kaszparov
Garri Kaszparov, a világ első számú sakkjátékosa a rá jellemző agresszív stílusban nyert a Deep Junior sakkszámítógép ellen a hat játszmából álló "Ember kontra Gép" sakkmérkőzés első partijában, New Yorkban.

A mérkőzés győztese 300 ezer dollárt vihet haza, a vesztesnek járó vigaszdíj pedig 200 ezer dollár. Döntetlen esetén a felek egyenlő arányban osztoznak az 500 ezer dolláros díjon. Kaszparov a mérkőzés eredményétől függetlenül 500 ezer dollár tiszteletdíjat kap.

Vasárnap az azerbajdzsáni születésű, de orosz-örmény nemzetiségű nagymester vezette a világos bábukat, és mindössze 27 lépésre és 3 óra 40 percnyi játékra volt szüksége a győzelemhez. Kaszparov így 1:0-ra vezet az izraeli programozók által elkészített Deep Junior ellen, a második játszma kedden lesz. A program két éve nem vesztett mérkőzést egyetlen sakknagymester ellen sem.

"Garri nagyszerű, nyílt játékot és a rá jellemző agresszív játékmodort mutatott" -- mondta Maurice Ashley, amerikai nagymester, aki a New York Athletic Clubban nyújtott kommentárt a nézőknek. "Miután Kaszparov kierőszakolta a vezércserét, már csak számtan volt a játék."

A még mindig csak 39 éves Kaszparov elkerülte az óvatos, ún. "anti-számítógép" stratégiát, amely hat évvel ezelőtt az IBM Deep Blue elleni vereséghez vezetett, ehelyett sokkal kalandosabb lépéseket választott.

A Deep Junior másodpercenként 3 millió lépés elemzésére képes és tavaly megnyerte a számítógépes sakkvilágbajnokságot. A Deep Junior a szláv védelmet választotta megnyitásul. Ez a megnyitás izgalmas középjátékhoz vezethet, ahol látványos csatákra van kilátás a tábla közepén vagy a szárnyakon. Ennek ellenére Kaszparov irányította a játékot.

A 17. lépésnél a Deep Junior bástyát áldozott huszárért cserébe, és az orosz nagymester átvette az irányítást, bábui kezében volt a kulcsfontosságú középső rész, királya pedig biztonságban volt. Amikor Kaszparov a 26. lépésben kierőszakolta a vezércserét, a Deep Junior esélyei elpárologtak. Az orosz nagymester még egy lépést tett, és a programozók bedobták a törülközőt.

Kaszparov az újságíróknak elmondta, hogy örül a viszonylag gyors győzelemnek, ugyanakkor elismerte, hogy a program "nagyon erős" ellenfél volt és abszolút nem tekinti lefutottnak a mérkőzést.

"Nem szeretném, hogy megismétlődjön a hat évvel ezelőtti eset, amikor az első partit megnyertem és a másodikat elvesztettem" -- utalt Kaszparov az IBM Deep Blue számítógép elleni mérkőzésre.

A hat játszmából álló "Ember kontra Gép" sakkmérkőzés február 7-ig tart, ez az első ilyen jellegű mérkőzés, amely hivatalosan is a FIDE (a Nemzetközi Sakkszövetség) égisze alatt zajlik. A mérkőzésen a hagyományos szabályok szerint játszanak, így egy játszma akár hét óráig is eltarthat.

Az IBM által speciálisan a sakkozásra megépített Deep Blue szuperszámítógép történelmet írt 1997-ben, mivel az első sakkszámítógép volt, amely legyőzte az uralkodó sakkvilágbajnokot, Kaszparovot, a hagyományos szabályokat követve. Az IBM a New York-i mérkőzés után 'nyugdíjazta' a sakkszámítógépet.

Azóta Kaszparov elvesztette sakkvilágbajnoki címét, miután a szintén orosz Vlagyimir Kramnyik 2000-ben legyőzte őt. Kramnyik három hónappal ezelőtt 4:4-es döntetlen eredményt ért el a német programozók által megalkotott Deep Fritz sakkszámítógép ellen.

A FIDE Élő-pontszámai szerint Kaszparov továbbra is a világ első számú sakknagymestere 2847 ponttal, míg a második helyen álló Kramnyik pontszáma 2807. A világranglista harmadik helyén az indiai Viswanathan Anand áll 2753 ponttal. Az első számú magyar játékos, Lékó Péter pontszáma 2736, ezzel az ötödök helyen áll nagymesterünk, míg a világ legjobb női játékosa, Polgár Judit 2700 ponttal holtversenyben a 13-14. helyen áll, olyan nagymestereket megelőzve, mint az orosz Karpov és az ukrán Ivancsuk.

Kaszparov 12 évesen lett junior világbajnok, a felnőtt világbajnoki címet 21 évesen érte el, azóta is ő világ első számú sakkjátékosa, a sakkvilágban pedig szinte mitikus figurává vált, annak ellenére, hogy néha ő is kikap a legjobb sakkjátékosoktól. Kaszparov szerint az IBM Deep Blue elleni 1997-es vereség egyik fő oka az volt, hogy sakknagymesterek is segítették a program játékát -- ez alkalommal az orosz sakknagymester biztos lehet abban, hogy egyedül a program ellen fog játszani.

A világhírű sakknagymester először 1996-ban mérkőzött meg az IBM Deep Blue számítógépével és le is győzte azt, azonban az 1997-ben rendezett visszavágón már az IBM szuperszámítógépe diadalmaskodott. A mérkőzést világszerte milliók kísérték figyelemmel és Kaszparov veresége sokáig beszédtéma volt.

A Deep Junior háromszoros világbajnok, amely a legutóbbi hivatalos sakkvilágbajnoki címet júliusban érte el. Bár a program másodpercenként csak 3 millió lépést tud kiértékelni, a programozók szerint a Deep Junior inkább a stratégiára összpontosít és nem az ellenfél bábjainak minél gyorsabban történő megszerzésére.

A Deep Junior sakkprogram egyébként kereskedelmi forgalomban is kapható, mégpedig kevesebb, mint 100 dollárért. A szoftver egy processzoron futó változata 1994-ben jelent meg, hosszú fejlesztési munka után 2000-ben aztán kiadták a program többprocesszoros változatát is, amely 2001 augusztusában egyből megnyerte a világbajnokságot.

Az első játszma krónikája: Világos (Garri Kaszparov) - Sötét (Deep Junior): 1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.g4 dxc4 8.Fxc4 b6 9.e4 e5 10.g5 Hh5 11.Fe3 0-0 12.0-0-0 Vc7 13.d5 b5 14.dxc6 bxc6 15.Hb5 Vxc6 16.Hxd6 Bb7 17.Vc3 Bae8 18.Hxe8 Bxe8 19.Bhe1 Vb5 20.Hd2 Bc8 21.Kb1 Hf8 22.Ka1 Hg6 23.Bc1 Fa6 24.b3 cxb3 25.Vxb3 Ba8 26.Vxb5 Fxb5 27.Bc7 1:0. A játszma utáni sajtótájékoztatón Kaszparov elmondta, hogy szerinte a 13... b5? volt a döntő hiba.

a címlapról