Az IBM szoftverrészlege a középvállalatokat veszi célba
"A cég 500 szoftverértékesítésben és támogatásban jártas alkalmazottat vesz fel 2003-ban annak érdekében, hogy sikeresebben összpontosítsunk a 100-1000 alkalmazottat foglalkoztató vállalatokra" -- mondta Donn Atkins, az IBM globális értékesítési és marketingalelnöke. Az alkalmazottak közvetlenül fognak értékesíteni az ügyfeleknek és támogatást nyújtani azoknak a partnereknek, amelyek árulják az IBM szoftvereit.
A Nagy Kék célja az, hogy jelentősen kibővítse ügyfélkörét, jelenleg ugyanis főként a nagyvállalatokra összpontosít a cég, ez a terület a hagyományos erőssége. "Ha az ipari statisztikai adatokat vesszük alapul, akkor azt látjuk, hogy a középvállalatok jelentősen növekednek" -- mondta Atkins. "Olyan területről van szó, ahol alig vagyunk jelen."
Atkins azt is elmondta, hogy az IBM kifejezetten a középvállalatokra vagy nagyvállalatok divízióira kihegyezett szoftverváltozatokat fog fejleszteni.
Az Armonk (New York) központú cég már jelenleg is árulja a WebSphere Expresst (a WebSphere middleware egyszerűbb installációt és korlátozott funkciókat nyújtó változatát), amely kifejezetten ezeknek a felhasználóknak szól: a WebSphere Business Connection – Express végzi a különálló rendszerek összekapcsolását, a WebSphere Portal Expresst lehet használni vállalati információk böngészővel történő megjelenítéséhez, míg WebSphere Application Server – Express a legfrissebb Java és webes szolgáltatási szabványokon alapuló szoftver, amely az azonnal üzemkész, megbízható és biztonságos infrastruktúra elengedhetetlen alkotórésze.
A vállalat hasonló "Express" változatot fog kifejleszteni a DB2 adatbáziscsomagból és a Tivoli rendszermenedzsment szoftverből is. A piac középső részén az IBM erős keresletre számít a teljes WebSphere termékcsalád iránt is.
Egy másik, a jelenlegivel összefüggő értékesítési változtatás az, hogy a cég azt tervezi, hogy a 2000 fős adatmenedzselési értékesítési csapatát részlegesen átirányítja a rendkívül gyorsan növekvő tartalomkezelő területre.
"Az, hogy az IBM megerősíti értékesítési csapatát, jól tükrözi azt a stratégiát, amelyet a cég és a rivális Microsoft követ" -- mondta Stephen O'Grady, a Redmonk piackutató vállalat elemzője. Míg sok szoftvervállalat komoly pénzügyi gondokkal küszködik, az IBM-nek és a Microsoftnak dollármilliárdok állnak rendelkezésre készpénzben -- ezt pedig arra használhatják, hogy további összegeket fektethetnek a piac részesedése növelése érdekében.