:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. január 24. 10:54

Itanium processzoros szerverek forgalmazását tervezi a Fujitsu

A Fujitsu tegnap bejelentette, hogy a közeljövőben Intel Xeon és Intel Itanium processzorra épülő szerverek, valamint mainframe osztályú számítógépek forgalmazását kezdi meg, amelyeken Linux operációs rendszer fut.

A Fujitsu tegnap bejelentette, hogy a közeljövőben Intel Xeon és Intel Itanium processzorra épülő szerverek, valamint mainframe osztályú számítógépek forgalmazását kezdi meg, amelyeken Linux operációs rendszer fut.

A japán szervergyártó közleménye szerint 2004 végén már piacon lesznek a két- és többprocesszoros Xeon-alapú rendszerei, amelyeket egy akár 128 processzorig is bővíthető, Itanium-alapú, mainframe osztályú számítógép követ majd. A vállalat ezen felül együttműködik az Intellel egy saját Linux-disztribúció kifejlesztésében. A Fujitsu mintegy 300 mérnököt irányít át az új, linuxos részleghez.

Az Intellel kötött együttműködési megállapodás nyilvánvalóan hatással lesz a Fujitsu és a Sun Microsystems kapcsolatára, ugyanis a japán cég szerverei eddig SPARC architektúrára épülő processzorokat tartalmaztak és Solaris operációs rendszer futott rajtuk. A Fujitsu a nagy szervergyártók közül az egyik utolsó, amelyik csatlakozik az Intel Itanium programhoz, a HP, az IBM, a Dell, az SGI már korábban megtette ezt. A Fujitsu eddig csak asztali gépeiben használt Intel processzorokat.

Noha a vállalat továbbra is megtartja SPARC/Solaris fejlesztéseit, erőforrásainak egy komoly hányada foglalkozik majd az Intel/Linux rendszerekkel. Jack Hirano, a Fujitsu szóvivője azonban rámutatott, hogy a cég termékterveiben továbbra is szerepelnek a SPARC/Solaris alapú Primepower szerverek és a GS mainframe-ek.

a címlapról