:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. január 22. 17:16

Tavaly az MSI volt a világ legnagyobb videokártya-gyártója

A tajvani Micro-Star International bejelentette, hogy 2002-ben 11,5 millió grafikus kártyát értékesített és így a világ legnagyobb videokártya-gyártója volt. A cég közleménye szerint az eladott kártyák száma nem kevesebb, mint 6 millió darabbal múlta felül az Asustek eladásait.

2001-ben az MSI csupán 4,6 millió videokártyát értékesített, vagyis 2002-ben a vállalat 150 százalékos növekedést ért el ezen a téren. A vállalat közleményében kiemelte, hogy az NVIDIA stratégiai partnereként számos jelentős OEM megrendeléshez jutott, illetve a termékei számos díjat nyertek.

A cég közölte, hogy az év elején piacra dobja GeForce FX chipes grafikus kártyáit és a jövőben az eddiginél is szorosabban működik együtt az NVIDIA-val. A kaliforniai grafikus cég a novemberi Comdex kiállításon jelentette be GeForce FX névre keresztelt grafikus processzorát, azonban a ráépülő kártyák csak január végétől lesznek kaphatók.

A GeForce FX 0,13 mikronos rézalapú technológiával készül a tajvani TSMC gyáraiban, körülbelül 125 millió tranzisztorból épül fel, és 500 MHz körüli sebességen üzemel. A chip 8 renderelő futószalaggal és futószalagonként 1 textúrázó egységgel rendelkezik. A GPU 128 bites memóriabuszt támogat, azonban az alkalmazott, 1 GHz-en üzemelő DDR-II memóriachipeknek köszönhetően maximális memória-sávszélessége így is elérheti a 16 Gbyte/sec-ot.

a címlapról