:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. január 22. 11:31

A UMC gyártástechnológiai problémái miatt jelentősen visszaestek a Trident Microsystems negyedéves eredményei

A Trident Microsystems bejelentette, hogy második negyedéves eredményei gyártástechnológiai problémák miatt sikerültek rosszabbul a vártnál, ugyanis a cég nem tudott megfelelő mennyiségű alkatrészt leszállítani a partnerei részére.

A Trident Microsystems bejelentette, hogy második negyedéves eredményei gyártástechnológiai problémák miatt sikerültek rosszabbul a vártnál, ugyanis a cég nem tudott megfelelő mennyiségű alkatrészt leszállítani a partnerei részére.

A cég közölte, hogy második negyedéves nettó forgalma 13,3 millió dollár volt, amely 56 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában elért szintnél. A negyedlves nettó veszteség 6,8 millió dollárt, azaz részvényenként 50 centet tett ki, míg egy évvel korábban 3,3 millió dollár, azaz részvényenként 25 cent volt. A kaliforniai grafikus cég bejelentette, hogy gyártópartnere, a tajvani UMC váratlan problémákba ütközött a 0,13 mikronos csíkszélességű félvezető alkatrészek előállításánál, ezért a Trident új XP4 grafikus chipjének, illetve más termékeinek piaci premierje is komoly késedelmet szenvedett.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Trident XP4 a tajvani UMC üzemeiben készül 0,13 mikronos csíkszélességgel. A grafikus processzor eredetileg három változatban hozzáférhető: a T3 300 MHz-es magsebességgel fut és maximum 256 Mbyte, 700 MHz-es DDR memóriát támogat. A T2 250 MHz-es mag- és memóriasebességgel üzemel, és maximálisan 64 Mbyte memóriát támogat, míg a T1 sebessége megegyezik a T2-ével, de csupán 64 bites memóriabuszt használ. Úgy tűnik azonban, hogy a gyártók a két gyorsabb GPU mellett tették le a voksukat.

Az XP4 chip tulajdonságai közül a következőket érdemes kiemelni: a Trident BrightPixel névre keresztelt renderelő technológiája programozható vertex és pixel shader egységet takar. Mindezt 4 pixel pipeline-nal, aminek köszönhetően a chip maximális fill rate-je 1,2 Gpixel/s, míg -- minthogy egyetlen ciklusban 32, pipeline-onként 8 textúra (sic!) megjelenítésére képes -- texel fill rate-je eléri a 9,6 Gtexel/s értéket. Az XP4 továbbá a Kyro chipeknél megismert tile-based rendering technológiát is támogatja, mely a SmartTile nevet kapta. A cég képviselői szerint e megoldásnak köszönhetően 80-90%-ra növelhető a memóriabusz kihasználtsága.

"Csökkent a kereslet az integrált grafikus termékeink iránt, ezen felül az XP4 előállításánál a UMC nem várt problémákba ütközött, ami rendkívül alacsony kihozatalhoz vezetett" -- mondta Frank Lin, a Trident Microsystems elnök-vezérigazgatója. "A UMC és a Trident egyaránt mindent elkövet a problémák megoldása érdekében, de egyelőre sajnos még mindig nem tudjuk tartani az ütemterveket, sem a notebookokba, sem pedig az asztali gépekbe szánt videochipek esetében, ami igen komolyan érintette és érinti a cég eredményeit."

a címlapról