A kancelláriához fordult a Munkáspárt a támogatott internetcsomagok ügyében
A Miniszterelnöki Hivatalhoz (MEH) fordult a Munkáspárt , miután a korábbi petícióra adott válasz kapcsán az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) vezetőjének írt levélben foglalt kérdésekre és javaslatokra nem érkezett felelet. A Munkáspárt az ügy kivizsgálását kéri Kiss Elemértől, a MEH vezetőjétől.
Az októberben átadott petícióban kilenc kérdést intézett a Munkáspárt és a Netért Egyesület a minisztérium vezetéséhez. A kérdések egyfelől a támogatási rendszer részleteire, másfelől a támogatásból kimaradókkal kapcsolatos elképzelésekre vonatkoznak. A petícióban foglalt kérdésekre ugyan választ kapott a Munkáspárt és a Netért is, ám Vajnai Attila, a Munkáspárt alelnöke szerint nem mindegyikre. A Munkáspárt ezzel kapcsolatos ismételt érdeklődésére azonban már nem érkezett válasz Kovács Kálmántól.
A MEH-nek küldött levélben Vajnai Attila megemlíti Kovács Kálmán egy korábbi nyilatkozatát, melyben a miniszter a Matáv ügyeivel kapcsolatos német diplomáciai nyomásgyakorlásról beszél. A kérdés tisztázását külpolitikai érdeknek is tekinti Vajnai.
A Munkáspárt alelnöke levelében értetlenségét fejezi ki a hatósági áron alapuló átalánydíj bevezetésének elutasításával kapcsolatban, s rámutat: a jelenlegi konstrukcióban az állami támogatás mértéke nem meríti ki az erre fordítható költségvetési keretet, a maradványösszegből pedig további internetes kedvezmények nyújtására lenne lehetőség.
Vajnai kéri, hogy a levélben foglaltakat a kancellárminiszter vizsgálja ki és tegye lehetővé, hogy a közérdekű kérdésekre választ kapjanak.