Gyenge napot zártak az amerikai értéktőzsdék
A Nasdaq index 30,50 ponttal (2,13%-kal) 1401,07 pontra, a Dow Jones Industrial Average (Dow) 145,28 ponttal (1,66%-kal) 8595,31 pontra, míg a Standard & Poors 500 13,00 ponttal (1,41%-kal) 909,93 pontra csökkent szerdán.
A visszaesésnek három fő oka volt: az Alcoa, a világ legnagyobb alumíniumgyártója a vártnál jóval gyengébb negyedéves eredményekről számolt be, mindezt előzetes profitfigyelmeztetés nélkül a Dow csökkenése főként ennek tudható be. A Nasdaq gyengülése mögött egyrészt az Intel bejelentése állt, miszerint az idei év első felében nem várható jelentős javulás az IT kiadásokban. A Gateway profitfigyelmeztetése pedig tovább gyengítette a Nasdaqot.
A legtöbb amerikai vállalat jövő héten kezdi közzétenni a 2002 negyedik negyedéves eredményeket. Az elemzők szerint az Alcoa gyengébb eredményei nem feltétlenül jelentik azt, hogy nem fog javulni a nagyvállalatok nyeresége az elmúlt évekhez képest.
"A piac a negyedik negyedéves nyereségekre összpontosít, különösen azért, mert jelenleg nincs jelentősebb nemzetközi hír, amit figyelembe kellene venni" -- mondta Peter Cardillo, a Global Partners Securities kutatási igazgatója. "Nem hiszem azt, hogy az Alcoa hírre történt reakció azt jelentené, hogy a befektetők jobban aggódnak az eredményekkel kapcsolatban. Ha alaposan figyelembe vesszük az előzetes bejelentéseket, akkor azok egyáltalán nem voltak negatívak. Előzetes profitfigyelmeztetés híján ezért volt olyan nagy meglepetés az Alcoa gyenge eredménye."
A First Call felmérése szerint azon S&P 500 vállalatok aránya, amelyek úgy vélik, hogy az eredmények a várakozásoknál rosszabbak lesznek, szemben azokkal akik szerint jobbak lesznek jelenleg 1,7. Ez jóval alacsonyabb, mint a 2002 harmadik negyedéves 2,5 és a 2001 negyedik negyedéves 2,4.
Az Intel részvényárfolyama 68 centtel (3,92 százalékkal) 16,68 dollárra esett vissza, miután a világ legnagyobb félvezetőgyártójának egyik vezetője közölte, hogy a cég nem számít az IT kereslet emelkedésére az első félévben. Bár a vállalat már korábban is kifejezte, hogy nem túl optimista a közeljövővel kapcsolatban, a bejelentés tovább növelte a technológiai befektetők pesszimizmusát. Joe Osha, a Merrill Lynch technológiai elemzője közölte, hogy a félvezetőipar még mindig túlságosan drágának tűnik és még mindig nem érződik a termékek iránti kereslet csökkenése.
A Gateway profitfigyelmeztetése szintén arra utal, hogy a PC-piac fellendülésére továbbra is várni kell. A cég részvényárfolyama 21 centtel (6,62 százalékkal) 2,96 dollárra csökkent. A gondokkal küszködő vállalat kedden a tőzsdezárás után közölte, hogy a negyedik negyedévben még a vártnál is nagyobb veszteségre számít, amelynek fő oka a gyengébb ünnepi szezon, egy partnerrel folytatott viták és a kőkemény verseny az olyan nagyobb és sikeresebb riválisokkal, mint a Dell és a Hewlett-Packard.
A piac szereplői még mindig próbálják megemészteni Bush elnök kedden bejelentetett, 10 éves, 674 milliárd dolláros gazdaságélénkítési tervének részleteit: az átfogó jövedelemadó-csökkentés felgyorsítását, új ösztönzőket a kisvállalatok terjeszkedéséhez, az osztalékjövedelem-adó eltörlését és a maximum 3000 dolláros készpénzjuttatást ahhoz, hogy minden munkanélküli munkához juthasson.
A piac hétfőn erősödött a terv előzetes hírére, azonban a bejelentés után megtorpant. "Úgy vélem, hogy a piac most visszalép egyet és kiértékeli azt, hogy mi fog valójában történni a gazdaságélénkítési csomaggal" -- mondta Brian Belski, a U.S. Bancorp Piper Jaffray piaci stratégája.
A forgalmazott értékpapírok aránya a jegyzett értékpapírokhoz képest negatív volt, a forgalom pedig mérsékelt: a New York-i Értéktőzsdén a vesztesek nyertesekhez viszonyított aránya 5:3 volt és 1,43 milliárd részvény cserélt gazdát, míg a Nasdaqon a vesztesek szintén 5:3 arányban győztek a nyertesek ellen és a forgalom 1,43 milliárd részvény volt.
Az alábbi táblázatban foglaljuk össze az általunk figyelt részvények árfolyamát. Igen jelentősen (8 százalék felett) csökkent az NVIDIA és a Lucent részvényárfolyama. Jelentősen (4-8 százalék között) esett vissza az AMD, a Gateway, a Sun, a Nokia, az Adobe, az Ericsson, a Siemens, az Oracle és a Nortel részvényárfolyama.
A HWSW-30 index 3,01%-kal csökkent, az indexben szereplő 30 vállalatból 11 részvényárfolyama esett vissza 4% felett.
HWSW-30 | Záró érték $-ban | Változás $-ban | Változás %-ban |
NVIDIA |
11,95
|
-1,32
|
-9,95%
|
Lucent |
1,52
|
-0,16
|
-9,52%
|
AMD |
6,69
|
-0,48
|
-6,69%
|
Gateway |
2,96
|
-0,21
|
-6,62%
|
Sun Microsystems |
3,56
|
-0,24
|
-6,32%
|
Nokia |
15,73
|
-0,89
|
-5,35%
|
Adobe |
27,09
|
-1,42
|
-4,98%
|
Ericsson |
7,86
|
-0,41
|
-4,96%
|
Siemens |
43,78
|
-2,19
|
-4,76%
|
Oracle |
12,12
|
-0,57
|
-4,49%
|
Nortel |
1,99
|
-0,09
|
-4,33%
|
Intel |
16,68
|
-0,68
|
-3,92%
|
Alcatel |
4,87
|
-0,16
|
-3,18%
|
Microsoft |
54,24
|
-1,56
|
-2,80%
|
Amazon |
21,02
|
-0,53
|
-2,46%
|
Hewlett-Packard |
19,50
|
-0,45
|
-2,26%
|
IBM |
84,19
|
-1,81
|
-2,10%
|
Yahoo |
18,75
|
-0,40
|
-2,09%
|
Apple |
14,55
|
-0,30
|
-2,02%
|
AOL Time Warner |
13,88
|
-0,28
|
-1,98%
|
Dell |
28,32
|
-0,33
|
-1,15%
|
Cisco |
14,44
|
-0,16
|
-1,10%
|
Corel |
0,85
|
-0,01
|
-1,05%
|
Ebay |
71,86
|
-0,71
|
-0,98%
|
Xerox |
8,27
|
-0,04
|
-0,48%
|
Motorola |
9,66
|
-0,03
|
-0,31%
|
EMC |
7,45
|
-0,02
|
-0,27%
|
Red Hat |
6,02
|
0,00
|
0,00%
|
ATi |
5,51
|
0,11
|
2,04%
|
VA Software |
1,10
|
0,04
|
3,77%
|