Az Intel szerint az év első felében nem várható az IT kiadások növekedése
Az Intel arra számít, hogy az év első felében alig lesz javulás a technológiai kiadásokban, a cég azonban reménykedik abban, hogy az új piacok (mint például Kína) jelentős javulást fognak hozni a második félévben.
"2003 első felében nem számítunk a vállalati kiadások nagymértékű javulására" -- mondta Tom Kilroy, az Intel értékesítési és marketing csoportjának alelnöke szerdán a Reutersnek. "Bízunk abban, hogy összességében fellendülés lesz tapasztalható 2003 második felében. Nagyon optimisták vagyunk a feljövő piacokat illetően, ez nagyon izgalmas terület, amely továbbra is az átlagosnál jobban szerepel."
Az Intel decemberben felemelte negyedik negyedéves forgalomelőrejelzését 6,5-6,9 milliárd dollárról 6,8-7,0 milliárd dollárra, a magasabb ázsiai eladásokra és a mikroprocesszorok iránt erősebb keresletre hivatkozva.
"A cég forgalmának egyre nagyobb része realizálódik a feljövő piacokon, e bevételek nagy százaléka mögött a csatorna és a független rendszergyártók állnak" -- mondta a szakember.
Az Intel elsősorban PC-gyártóknak értékesíti termékeit, de ezenkívül jelentős tételben forgalmaz a mintegy 85 ezer kis, önálló rendszergyártónak és azoknak a vállalatoknak, amelyek Intel-alkatrészekből állítják össze saját PC-iket vagy szervereiket.
Az Intel forgalmának körülbelül egyharmada származik az ázsiai/csendes-óceáni régióból (Japánt leszámítva), az Intel átfogó csatorna üzletének 45 százaléka bonyolódik le itt. "Ebben a régióban az átlagosnál következetesebbek a vállalati kiadások" -- mondta Kilroy, aki hozzátette, hogy a kormányzatok és a kisvállalatok egyaránt költöttek IT eszközökre.
"Ami 2003-at illeti, erős növekedésre számítok Kínában és Indiában. Úgy vélem, hogy a dél-kelet-ázsiai országok újra egyre jelentősebben hozzájárulnak növekedésünkhöz" -- mondta az alelnök. Kilroy egyben közölte, hogy Kínában a cég azt tervezi, hogy az elsődlegesnek számító pekingi és sanghaji piac után az Intel további piacokra fog belépni.
"Arra számítunk, hogy az idén jelentősen nőni fog a mobil szegmens. Nagyobb növekedésre számítunk ezen a területen, a következő 4-5 évben tovább folytatódik az elmozdulás az asztali számítógépektől a hordozható PC-k felé, mivel lezajlik a kommunikáció és a számítástechnika konvergenciája" -- mondta a szakember.
Az utóbbi néhány évben az Intel igyekezett forgalmát diverzifikálni a PC üzletágtól, mivel ezen a területen telített a piac az USA-ban, Nyugat-Európában és Japánban. Ennek eredményeként a cég immár a hálózati és kommunikációs termékek piacán is vezető szerepet tölt be.