Ismét nyereséges a Palm
[WSJ] A kéziszámítógépeket és szoftvereket forgalmazó Palm tegnap hozta nyilvánosságra második pénzügyi negyedéves eredményeit. Nagyrészt az újonnan bevezetett termékvonalnak köszönhetően a vállalat -- a csökkenő árbevételek ellenére is -- ismét nyereségről számolhatott be.
A november 29-én véget ért második pénzügyi negyedévben a Palm nettó nyeresége 3,5 millió dollárra, részvényenként 12 centre rúgott, szemben a tavalyi év hasonló időszakának 25,2 millió dolláros, részvényenként 89 centes nettó veszteségével. Az egyszeri költségeket nem számolva a vállalat nyeresége 5,7 millió dollárt, részvényenként 19 centet tett ki. A közölt eredmények az október közepén végrehajtott 1:20 arányú részvényösszevonáshoz lettek igazítva. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők 15 centes részvényenkénti veszteséget prognosztizáltak.
A cég forgalma a negyedév során 264,9 millió dollár volt, ami noha 8,8 százalékkal alacsonyabb, mint a tavalyi év hasonló időszakában elért 290,6 millió dolláros forgalom, megfelel a korábbi előrejelzéseknek. A vállalat a negyedév során 1,4 millió tenyérgépet értékesített.
Palm Tungsten T
Eric Benhamou, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy a csökkenő bevételek ellenére is kedvezőnek mondható eredmények a vállalat költségcsökkentő és az értékesítés javítása érdekében tett intézkedéseinek sikerét tükrözik. A vállalatvezető szerint a nemrégiben bevezetett új modellek, így a belépő szintű Zire és a csúcskategóriás Tungsten T remekül szerepeltek a negyedév során.
Judy Bruner pénzügyi vezérigazgató elmondta, hogy a jelenlegi, harmadik pénzügyi negyedévben a vállalat árbevétele a szezonális trendeknek megfelelően csökkenni fog. Bruner prognózisa szerint a forgalom 230-250 millió dollár között alakul majd, míg "enyhe" üzemi veszteségre számít a cég. A Palm a jövő év elején teljesen önállósítja PalmSource szoftveres üzletágát.
A vállalat tegnap a börze zárása után hozta nyilvánosságra eredményeit. A rendes kereskedésben a cég részvényeinek árfolyama 52 centtel 16,73 dollárra csökkent, de a tőzsdezárás utáni kereskedésben 18,05 dollárra emelkedett.