Hárommilliós támogatás mozgássérülteknek az Axelerótól
[Netaktív] A mozgáskorlátozottak és megváltozott munkaképességűek helyzetének javítására kétmillió forintot adományozott az Axelero Internet a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének, illetve egymillió forintot a Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthonnak. A támogatást a szervezetek infrastrukturális fejlesztésekre, internetes hozzáférés megteremtésére és oktatásfejlesztésre fordítják. A vállalat reméli, hogy az internet mint munkaeszköz és mint a munkához jutás eszköze a jövőben egyre több mozgáskorlátozott számára biztosít munkalehetőséget, és ezen keresztül jobb életkörülményeket.
Drajkó László az ünnepségen elmondta, hogy az Axelero e szervezeteken keresztül olyan nehéz anyagi helyzetben élő, fogyatékos, látás-, hallássérült vagy mozgáskorlátozott magánszemélyeket, helyhez kötött halmozottan sérült embereket támogat, akik számára az internet-hozzáférés jelenti az emberi kapcsolattartás, az ismeretszerzés, a munkavégzés vagy a szórakozás lehetőségét. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy az internet a mozgáskorlátozottak számára nem csak kommunikációs eszköz lehet, amely megnyitja a lehetőséget emberi kapcsolatok teremtésére és a világ megismerésére, hanem a képzési és oktatási lehetőségekkel a munkához jutás eszköze, megfelelő képzettség után pedig munkaeszköz.
Az gyógyítási, oktatási, képzési és oktatás-módszertani fejlesztési feladatokat is ellátó Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon tevékenységének elsőszámú célja, hogy diákjai tisztes megélhetéshez és tartalmas élethez jussanak. A iskola a támogatást várhatóan egy számítógép- és internet-használatra épülő kísérleti oktatási projektre, illetve az iskola alapításának 100. évfordulója kapcsán kiadványokra, konferenciára és egyéb programokra fordítja.
A 82 egyesületén és 600 Csoportján keresztül országosan több mint 180 000 aktív tagot számláló MEOSZ a kétmillió forintos összeget elsősorban a mozgássérültek számítógéphez juttatására, internetes kapcsolat kialakítására és ezek segítségével a távmunka elősegítésére fordítja. A szervezet az idei évben rendkívül erőteljes kampányba kezdett, amelynek célja a politikai döntéshozók és az egész társadalom figyelmének felkeltése, a mozgáskorlátozottak problémáinak és értékeinek bemutatása.