Magyarországon is kaphatók az ASRock alaplapok
A DTK Computer Hungary megkezdte az ASRock márkajelzésű alaplapok magyarországi forgalmazását. A vállalat kínálatában jelenleg a SiS650 chipkészletes, Pentium 4 processzorokhoz tervezett ASRock G Pro, valamint az AMD Athlon processzorokat fogadó, VIA KT266A és KM266 chipkészletes ASRock K7VT2 és K7VM2 termékek szerepelnek.
Az ASRock márkanéven forgalomba kerülő alaplapok az Asustek egyik kínai gyárában készülnek. Az Intel és AMD platformhoz szánt termékek a tajvani SiS és VIA lapkakészleteit hasznosítják. A vállalat már a múlt hónapban szállított kisebb mennyiségben a kínai piacra alaplapjaiból, és az előzetes visszajelzések szerint sikerre számíthat termékeivel. A siker pedig elsősorban annak köszönhető, hogy a lapok ára alig haladja meg az Elitegroup Computer Systems (ECS) rendkívül nyomott árait.
Az ASRock márkanéven piacra dobott alaplapokkal az Asustek első számú célja, hogy megőrizze piacvezető szerepét. A tervek között szerepel, hogy 2003 végére az ASRockot a világ ötödik legnagyobb alaplapgyártójává emeljék. Az ASRock vezetői úgy látják, hogy a nyomott árú termékek piacán még van hely egy újabb szereplő számára, főként a fejlődő piacokon tapasztalható jelentős növekedésnek köszönhetően.
Az Asustek piaci részesedését az utóbbi időben nemcsak az alacsony árairól ismert ECS fenyegette, hanem az MSI is. Mivel az alaplapgyártóknak a 2000-es év vége óta piaci túlkínálattal kell szembenézniük, intenzív árverseny alakult ki a gyártók között. Az újonnan létrehozott leányvállalat révén az Asustek nemcsak a piaci részesedését kívánja növelni, hanem egyben arra is számít, hogy a felső kategóriás alaplapjait nem kell áron alul adnia ahhoz, hogy felvehesse a versenyt az ECS nyomott áraival.
Az ASRock alaplapokat magyar nyelvű weboldal mutatja be, amely a www.asrock.hu címen tekinthető meg.