A World Wide Web Consortium szabadalmi tervezete körüli vitának koránt sincs vége, az új javaslat ütközik a GPL-lel
[GNU.org, HWSW] Utoljára október elején számoltunk
A konzorcium független fejlesztőket, szoftvercégeket, tudományos szervezeteket tömörít, szakemberei időről időre felülvizsgálják, kibővítik, fejlesztik a weben általánosan használt ajánlások definícióit. A W3C műhelyéből kerültek ki az olyan széles körben elfogadott ajánlások, mint a HTML, a CSS, a PNG vagy az XML.
A szervezet által alkotott ajánlásokban eddig vagy nyilvánosan elérhető technológiákat használtak, vagy olyan szabadalmazott technológiákat, amelyek tulajdonosaival megegyeztek, hogy nem fognak jogdíjat kérni a szabadalom nyilvános használatáért. Az elmúlt év őszén azonban a W3C egy olyan javaslatot bocsátott nyilvános vitára, amely megengedte volna a szabványok létrehozásában közreműködő cégek számára, hogy jogdíjat szedjenek a jövőben születő, a W3C által elfogadott ajánlásokban felhasznált technológiák alkalmazása után.
A javaslat hatalmas ellenkezést váltott ki a szabad szoftverek, illetve a nyílt forráskódú szoftverek híveinek körében, mert olyan helyzet is előállhatott volna, hogy a jövőben csak védjegyzett, kereskedelmi szoftverekbe kerül majd bele a legfrissebb webes szabványok támogatása, hiszen a szabad és a nyílt forráskódú szoftverek természetével nem fér össze a kötelezően, minden felhasználó által fizetendő jogdíj. A W3C ezt követően változtatott álláspontján és a tervezettel foglalkozó bizottságba a nyílt forráskódú fejlesztések néhány képviselőjét (köztük volt Bruce Perens is) meghívta.
A revideált tervezet szövegét a W3C két héttel ezelőtt, november 14-én hozta nyilvánosságra, a Royalty-Free Patent Policy (RFPP) c. szöveg a www.w3.org-on olvasható. A tervezetet a Szabad Szoftver Alapítvány (FSF) a héten kommentálta. Az FSF által kiadott dokumentum hangsúlyozza, hogy az új RFPP ugyan jelentős előrelépés a korábbi változatokhoz képest, azonban továbbra sem garantálja, hogy a W3C jövendőbeli ajánlásai bekerülhetnek a GNU GPL licencelésű szoftverekbe, például a KDE környezet részét képező Konqueror webböngészőbe és rengeteg egyéb szoftverbe.
Bár a friss RFPP lehetővé tenné a W3C által elfogadott ajánlásokban felhasznált technológiák megfizetendő jogdíj nélküli alkalmazását és implementálását, egyúttal lehetőséget hagy a szabadalom tulajdonosának bizonyos felhasználási korlátozások bevezetésére is. A szabad szoftverekhez általánosan használt GNU GPL hetes szakasza viszont épp az ilyen további korlátozások alkalmazását zárja ki.
Az FSF ezért arra kéri a jövőbeli webes szabványokat szabad szoftverekben is alkalmazni, illetve használni kívánó felhasználókat és fejlesztőket, hogy 2002. december 31-ig jelezzék a www-patentpolicy-comment@w3.org címen, hogy a felhasználási korlátozásokat kizáró tervezetet szeretnének.