A jövő év elején már 300 milliméteres wafereket dolgoz fel az Elpida hiroshimai üzeme
Japán egyetlen memóriagyártó vállalatának, az Elpida Memorynak az anyavállalatai, azaz a Hitachi és az NEC a közeljövőben 182 millió dollárt költenek arra, hogy a hiroshimai üzemben megkezdődjön a 300 milliméteres waferek feldolgozása.
Az eredeti tervek szerint az Elpida tavaly decemberben kezdte volna meg a gyár felszerelését, azonban a gyenge piaci körülmények miatt ezt az időpontot 2002 őszére tolták el. Az üzemben már készen áll a 300 milliméteres szilíciumlemezeket feldolgozó gyártósor, amely a jövő év elején megkezdi a tömegtermelést, eleinte havi 3 ezer wafer feldolgozásával. Az idei pénzügyi évben az NEC és a Hitachi eddig 364 millió dollárt költöttek a 300 milliméteres gyártósorra.
Yukio Sakamoto, az Elpida november 1-én kinevezett elnöke a lehető leggyorsabban havi 10 ezer waferre növelné a hiroshimai üzem kapacitását. Ehhez Sakamoto a jövő év első félévében 4-600 millió dollár tőkét kíván bevonni, elsősorban külső forrásból.
Az Elpida októberben vált Japán egyetlen memóriagyártójává, amikor megvásárolta a Mitsubishi DRAM-üzletágát, illetve ezzel kapcsolatos technológiáit, jogait és szabadalmait.