Optimizmus és jelentős elbocsátások az AMD-nél
Hector Ruiz |
Hector Ruiz, a vállalat elnök-vezérigazgatója a rendezvényen elmondta: cége tartja magát a rendkívül kiábrándító harmadik pénzügyi negyedéves eredmények nyilvánosságra hozatalakor közölt optimista várakozásokhoz. Ezek szerint a jelenlegi, negyedik pénzügyi negyedévben az AMD forgalma legalább 20%-kal növekszik az előző negyedévhez képest. A vállalat a szeptember 29-én véget ért harmadik negyedévben 508,2 millió dolláros forgalmat és 254,2 millió dolláros, részvényenként 74 centes nettó veszteséget ért el.
Ruiz elmondta, hogy a jelentős forgalomnövekedés hátterében a szezonális keresletnövekedés, a kedvezőbb összetételű raktárkészletek, valamint a flash memóriák iránti megélénkülő kereslet áll. A vezető ugyanakkor jelezte azt is, hogy a negyedév során "több százmillió" dolláros költséget könyvel el a cég; ennek egy része a tervezett elbocsátásokkal kapcsolatos. A költségcsökkentő intézkedésekre a nyereségküszöb eléréséhez szükséges negyedéves árbevétel-minimum csökkentése miatt van szükség, tette hozzá.
A vállalat vezetői azonban kérdésekre válaszolva sem árultak el konkrétumokat a tervezett létszámcsökkentés mértékével kapcsolatban. Ruiz csupán annyit közölt, hogy az elbocsátásokra az idei és a következő negyedév folyamán kerül sor, és azok "jelentős számú" dolgozót érintenek. A hét elején Jerry Sanders, a cég igazgatótanácsának elnöke a San Francisco Chronicle-nek úgy nyilatkozott, hogy 10-20%-os létszámcsökkentés várható. A vállalatnak jelenleg 13 187 alkalmazottja van, így a leépítések 1300-2600 embert is érinthetnek.
Az AMD részvényeinek árfolyama a mai napon, hírünk írásának időpontjáig 2,07%-kal 7,08 dollárra csökkent. A cég 2003. január 16-án hozza nyilvánosságra negyedik pénzügyi negyedéves eredményeit.