A Sony megemelte a PlayStation konzolokra vonatkozó eladási tervszámait
A Sony megemelte a PlayStation konzolokra vonatkozó forgalmi kilátásait. A vállalat korábban arra számított, hogy a márciusban véget érő pénzügyi évében 20 millió PlayStation 2 és 3 millió PSone konzolt értékesít majd, azonban a vártnál nagyobb kereslet miatt a terveket 22,5 millióra, illetve 5 millióra módosították.
Annak ellenére, hogy mind a Nintendo GameCube, mind pedig az Xbox erősebb hardverrel rendelkezik, a PlayStation 2 tovább folytatja menetelését, a riválisok még megközelíteni sem tudják a Sony eladásait, nem hogy megszorongatni, vagy túlszárnyalni azt.
A Sony szeptember közepén jelentette be, hogy több mint 40 millió PlayStation 2 konzolt szállított az üzletekbe. A 40 millió konzolból 17 millió az Egyesült Államokba és Amerikába került, 12 millió Európába, 11 millió pedig Japánba.
A vállalat közölte, hogy az ünnepi szezonban nem tervez árcsökkentést vagy egyéb speciális akciót, ugyanis jelenleg is alig tudja kielégíteni a gépek iránti keresletet. Mint ismeretes, a Microsoft nemrég jelentette be, hogy november 1-től az Xbox konzolokhoz két Sega játékot csomagol teljesen ingyen.
A PlayStation 2 ára Európában, Amerikában és Japánban is csökkent a nyár végén. Az ünnepi szezonban olyan nagyszerű játékok megjelenése várható hamarosan, mint a "The Getaway", az "Auto Modellista", a "This is Football 2003", a Tomb Raider sorozat következő epizódja, és persze a tavalyi nagy durranás, a GTA3 folytatása, a "GTA3: Vice City".