Elkészült az első kínai mikroprocesszor
Több mint három évnyi munka után elkészült az első, kereskedelmi forgalomba kerülő kínai mikroprocesszor, a 266 MHz-es Godson-1 (Keresztfiú-1). A MIPS utasításkészletre épülő chip érdekessége, hogy képes x86 utasítások valós idejű fordítására és végrehajtására is. A 32 bites processzort várhatóan hamarosan követi egy 64 bites változat is.
A Godson-1 tevezői a processzort elsősorban hálózati eszközökbe, illetve "vékony kliensekbe" szánják. "Kínában óriási lehetőségek állnak a digitális szórakoztatás előtt" -- mondta David Shen, a BLX IC Design Corp. vezérigazgatója. A BLX IC Design a kínai állam által működtetett Számítástudományi Intézet munkatársaiból áll, ők tervezték a Godson processzort. A BLX munkatársai között található az a mintegy 20 mérnök is, akik korábban a Számítástudományi Intézet dolgozójaként az Intellel közösen egy nyílt forrású Itanium fordítóprogramon dolgoztak.
A pekingi BLX-et augusztusban alapították, nem sokkal azután, hogy elkészült a Godson-1 első mintapéldánya. A BLX ezután négy különféle referencia-designt fejleszett ki, egy vékony kliens PC-t, egy firewall adapterkártyát, egy otthoni routert és egy tárolóeszköz-vezérlőt. Emellett további platformok tervezési is zajlik.
Bár a Godson-1 266 MHz-es órajele első hallásra kevésnek tűnik, Shen mégis magabiztos. Egyrészt az órajel a jövőben könnyen növelhető, másrészt a potenciális ügyfeleket nem az órajel érdekli, hanem hogy mire képes a processzor és mennyibe kerül. "Ahová mi szánjuk ezeket a chipeket, nincs szükség több gigahertzre. Pár száz megahertz is elég" -- mondta Shen.
A kínai mérnökök először egy szerverekbe szánt chip tervezésén gondolkodtak és együtt akartak működni azzal az orosz Boris Babayannal, aki az Elbrus E2K architektúra megálmodója. Mint ismeretes, az Elbrus az az orosz "csodaprocesszor", amely állítólag nagyságrendekkel nagyobb teljesítményt nyújt az Intel Itaniumnál, lényegesen alacsonyabb fogyasztás mellett. Az Elbrust egyébként még senki sem látta működni.
Az oroszokkal történő egyeztetés a licencdíjak körüli nézeteltérések kapcsán futott zátonyra, ezért a kínai tervezőcsapat úgy határozott, hogy egy beágyazott processzort fejleszt ki, amely ugyan messze nem olyan látványos, mint egy szerverekbe szánt chip, azonban lényegesen nagyobb mennyiségben gyártható és értékesíthető. Kínában több mint 200 ezer középiskola van, amelyeket a kormány olcsó számítógépekkel szeretne ellátni. Ami a szélessávú hálózatot illeti, Kínában a DSL-előfizetések száma éves szinten több mint 100 százalékkal nő.
A londoni Strategy Analytics szerint idén 2,9 millió kínai háztartás fizet elő szélessávú internetszolgáltatásra, szemben a tavalyi 500 ezerrel. 2003-ra 8,4 millió szélessávú internetfelhasználót becsül a piackutató cég, 2008-ra pedig 36,7 milliót. A Godson-1 számára ez ideális táptalaj, ráadásul a processzor előnye, hogy tervezői közeli kapcsolatban állnak azokkal az állami szervezetekkel, akik az infrastruktúrára vonatkozó szerződéseket készítik elő és kötik. "Számos nagy kínai telekommunikációs céggel tárgyalunk. Nagy az érdeklődés, évi 200 ezer chipet el tudnánk adni" -- mondta Shen.
Shen elmondta, hogy két korábbi munkatársa, Tang Csiming és Hu Weiwu már a 64 bites Godson-2 tervein dolgoznak. A Godson-2 érdekessége, hogy binárisan kompatibilis elődjével, azaz változtatás nélkül futnak rajta a 32 bites programok is. A Godson-2 jelenleg RTL terv állapotában van és várhatóan 2004 elején készül el az első szilíciumpéldány. Elődjéhez hasonlóan 0,18 mikronos csíkszélességgel készül a TSMC üzemében. Shen szerint egyelőre korai lenne megbecsülni, milyen órajelet ér majd el, mert még számos finomítást kell végrehajtani. "A Godson-2 teljesítménye messze felülmúlja a Godson-1-ét és jó középkategóriás processzor lehet" -- mondta Shen.