Rendkívül erős napot zártak az amerikai értéktőzsdék
A hétfői lagymatag nap után folytatódott az amerikai értéktőzsdék menetelése: a Nasdaq index 61,91 ponttal (5,07%-kal) 1282,44 pontra, a Dow Jones Industrial Average (Dow) 378,28 ponttal (4,80%-kal) 8255,68 pontra, míg a Standard & Poors 500 39,68 ponttal (4,72%-kal) 881,12 pontra emelkedett.
Az amerikai részvénytőzsdék sorozatban a negyedik napja emelkedtek tegnap. A Dow szeptember 18-a óta először zárt 8000 pont felett, az utóbbi hat tőzsdei napon az index értéke közel 1000 ponttal emelkedett. A Dow és a S&P augusztus elején, míg a Nasdaq augusztus közepén ért el utoljára négynapos emelkedést. A Dow az utóbbi négy napon 13,3%-kal, az S&P 13,5%-kal emelkedett, ilyenre legutóbb július végén volt példa. A Nasdaq történetében ez volt a második legnagyobb négynapos (százalékos) emelkedés.
A forgalom erős, a forgalmazott értékpapírok aránya a jegyzett értékpapírokhoz viszonyítva (breadth) pozitív volt. A New York-i Értéktőzsdén és a Nasdaq-on egyaránt 3:1 volt a nyertesek aránya a vesztesekhez képest, a forgalom pedig 1,8-1,8 milliárd részvény volt.
Jól indult a kedd, mivel a Citigroup, a General Motors és a Johnson & Johnson jelentette be a várakozásoknál jobb negyedéves eredményeit. A Citigroup részvényárfolyama 3,83 dollárral (12,64%-kal) 34,14 dollárra emelkedett, miután a cég negyedéves nyeresége részvényenként 1 centtel meghaladta a várakozásokat. A Bank of America és a Charles Schwab szintén 10% körüli részvényárfolyam-emelkedést ért el a várakozásoknál jobb negyedéves eredmények miatt.
A General Motors részvényárfolyama 3,44 dollárral (10,34%-kal) 36,70 dollárra nőtt, miután a cég harmadik negyedéves eredményei meghaladták a becsléseket és a GM megemelte 2002-es előrejelzéseit. A Johnson & Johnson szintén részvényenként 1 centtel meghaladta a becsléseket, a cég részvényárfolyama 1,73 dollárral (2,99%-kal) 59,56 dollárra emelkedett.
Rich Sherlund, a Goldman Sachs befolyásos technológiai elemzője közölte, hogy a Microsoft várhatóan eléri vagy enyhén meghaladja a ez első pénzügyi negyedéves előrejelzéseket, hivatkozva a cég júliusi licenctevékenységére. A Microsoft részvényárfolyama 3 dollárral (6,09%-kal) 52,29 dollárra emelkedett. A cég csütörtökön teszi közzé negyedéves eredményeit.
A technológiai szektorban szinte az összes nagy cég részvényárfolyama jelentősen emelkedett: az IBM-é 5,06-ral (7,98%-kal) 68,48 dollárra, míg a Dell-é 89 centtel (3,34%-kal) 27,54 dollárra. A Nagy Kék negyedéves eredményeinek bejelentése ma várható.
A kép kissé kedvezőtlenebb volt az AOL Time Warner esetében, ugyanis a Financial Times szerint a cég America Online internetes részlegének vezetői további forgalomcsökkenésre számítanak a hirdetési kiadások gyengesége miatt. Az AOL Time Warner részvényárfolyama ennek ellenére 81 centtel (7,16%-kal) 12,13 dollárra nőtt, amiben szerepet játszhatott az is, hogy a SoundView Technology brókercég "semleges"-ről "túlteljesít"-re módosította a részvény besorolását, hivatkozva arra, hogy a cég körülbelül 600 millió dollárral csökkenti marketing és hálózati költségeit.
A mai tőzsdei napot valószínűleg kedvezőtlenül fogja érinteni az a hír, hogy az Intel a várakozásoknál gyengébb eredményekkel zárta a harmadik negyedévet és a negyedik negyedéves kilátások is alacsonyabbak a becsléseknél. Az Intel tegnap a tőzsdezárás után jelentette be, hogy a harmadik negyedéves pro forma nyereség részvényenként 11 cent volt, ez 2 centtel alacsonyabb a Wall Street előrejelzéseinél. A cég részvényárfolyama a tőzsdei nap során 1,42 dollárral (9,40%-kal) 16,52 dollárra emelkedett. A tőzsdezárás utáni kereskedésben a részvényárfolyam 13%-kal 14,39 dollárra csökkent.
A világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártójaként jegyzett Motorola tegnap este, a tőzsde zárása után tette közzé harmadik negyedéves eredményeit. A cég másfél év után végre nyereséget tudott elérni, de a forgalom a várakozások alatt maradt.
"Kíváncsian várom, hogyan fog reagálni a piac az Intel hírre" -- mondta Ted Weisberg, a Seaport Securities részvénykereskedője. "Emlékezzünk arra, hogy a piacot a közeljövő érdekli, míg a negyedéves eredmények a közelmúltról szólnak és nem a közeljövőről -- márpedig ez utóbbit illetően igazából semmi (gazdaság, amerikai-iraki konfliktus, vállalati kilátások) nem változott az utóbbi időben."
Az alábbi táblázatban foglaljuk össze az általunk figyelt részvények árfolyamát. Igen jelentősen (8% felett) emelkedett a Corel, az Alcatel, az EMC, az Ericsson, a Hewlett-Packard, az NVIDIA, a Cisco, ATi, a Sun, a Xerox, az Intel, a Siemens és a Lucent részvényárfolyama. Jelentősen (4-8% között) nőtt az IBM, a Nokia, az AOL Time Warner, az AMD, a Microsoft, a Red Hat és az Oracle részvényárfolyama. Pénteken egyetlen HWSW-30 vállalat (az Amazon.com) részvényárfolyama csökkent és ez sem jelentősen.
A HWSW-30 index 7%-kal (!!) nőtt, az indexben szereplő 30 vállalatból 20 részvényárfolyama emelkedett 4% felett, ezen belül tizenháromé 8% felett.
HWSW-30 | Záró érték $-ban | Változás $-ban | Változás %-ban |
Corel |
0,801
|
0,116
|
16,93%
|
Alcatel |
3,43
|
0,43
|
14,33%
|
EMC |
5,11
|
0,64
|
14,32%
|
Ericsson |
0,52
|
0,06
|
13,04%
|
Hewlett-Packard |
13,50
|
1,28
|
10,47%
|
NVIDIA |
9,44
|
0,89
|
10,41%
|
Cisco |
10,99
|
1,00
|
10,01%
|
ATi |
5,39
|
0,49
|
10,00%
|
Sun Microsystems |
3,09
|
0,28
|
9,96%
|
Xerox |
5,80
|
0,52
|
9,85%
|
Intel |
16,52
|
1,42
|
9,40%
|
Siemens |
39,93
|
3,24
|
8,83%
|
Lucent |
0,75
|
0,06
|
8,70%
|
IBM |
68,48
|
5,06
|
7,98%
|
Nokia |
15,62
|
1,14
|
7,87%
|
AOL Time Warner |
12,13
|
0,81
|
7,16%
|
AMD |
4,20
|
0,27
|
6,87%
|
Microsoft |
52,29
|
3,00
|
6,09%
|
Red Hat |
4,15
|
0,221
|
5,62%
|
Oracle |
9,69
|
0,44
|
4,76%
|
Nortel |
0,58
|
0,02
|
3,57%
|
Dell |
27,54
|
0,89
|
3,34%
|
VA Software |
0,77
|
0,02
|
2,67%
|
Apple |
15,16
|
0,39
|
2,64%
|
Gateway |
2,76
|
0,06
|
2,22%
|
Adobe |
23,09
|
0,49
|
2,17%
|
Yahoo |
14,42
|
0,16
|
1,12%
|
Ebay |
58,01
|
0,51
|
0,89%
|
Motorola |
10,10
|
0,00
|
0,00%
|
Amazon |
18,94
|
-0,26
|
-1,35%
|