Csak 2004-ben jelenik meg a következő "asztali" Windows
A Microsoft nem tervez újabb Windows-változatot az egyelőre Longhorn kódnéven ismert, következő generációs operációs rendszer megjelenése előtt -- nyilatkozta Roger Weed, a Microsoft Windows-zal foglalkozó részlegének alelnöke.
A Longhorn esetleges csúszásának hírére számos pletyka kapott szárnyra egy köztes változattal, egy esetleges Windows XP SE-vel kapcsolatban. "Azt nem mondom, hogy valahol az épületben a fejlesztők nem beszélnek ilyermiről, azonban a Windows üzletág vezetőségi ülésein még sosem merült fel a dolog" -- mondta Weed.
Weed szerint a Microsoftnál minden a Longhornról szól és arról, hogy az hogy lehetne a legjobb. Rámutatott, hogy egyelőre nehéz lenne pontosan megmondani, mikor kerül piacra az új operációs rendszer, mert a megjelenés még túl távoli. Elmondása szerint azonban 2004 közepe előtt nem számíthatunk a Windows következő generációjára.
A Gartner Symposium/ITxpo rendezvényen tartott beszédében Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója csupán annyit mondott, hogy a következő három év során érkezik az új Windows. Elemzők szerint 50 százalék esély van arra, hogy a longhorn asztali változata 2005 előtt elkészül, a szerverváltozatot pedig 2006-ra várják.
A Microsoftnak ugyan feltett szándéka, hogy a Windows-ok asztali és szerver változata egyszerre jelenjen meg, de ezt már az XP esetében sem tudták tartani: a Windows XP már tavaly ősszel megjelent, a szerverváltozat (.NET Server) viszont csak jövő év első negyedévében várható.
A csúszások azonban látszólag nem zavarják a vállalati IT vezetőket, akik számára valóságos kínszenvedés egy új Windows-verzióra való átállás. Egyedül azok aggódhatnak, akik Microsoft Software Assurance szerződést kötöttek, amelynek keretében éves átalánydíjat fizetnek a szoftverfrissítések után. Nyilván "morcosak" lesznek, ha a szerződés három éves időtartama alatt nem készül el az új Windows-változat.
"Nagyon jól tudjuk, hogy ha a Longhorn több mint három évvel a Windows XP megjelenése után kerül piacra, az gondot okozhat egyes felhasználóknak" -- mondta Weed. Azonban biztosított, hogy Microsoft mindenképp tesz valamit, hogy az esetleges csúszás esetén az ügyfelek ne kerüljenek hátrányos helyzetbe.