Az AMD és az Intel ezen a héten teszi közzé negyedéves eredményét és előrejelzését
Az Intel és az AMD ezen a héten teszi közzé harmadik negyedéves pénzügyi eredményeit és a negyedik negyedévre vonatkozó előrejelzéseit. A negyedik negyedév különösen nagy jelentőséggel bír, ugyanis a karácsonyi bevásárlási szezon miatt rendszerint ez az év legerősebb negyedéve.
Dan Niles, a Lehman Brothers elemzője elmondta, hogy várakozásai szerint az Intel a negyedik negyedévben 6,5 milliárd dolláros forgalom mellett 825 millió dollár, azaz részvényeként 12 cent nyereséget ér majd el. A jelenlegi negyedévre a vállalat 6,3-6,7 milliárd dolláros forgalmat vár.
Az AMD helyzete sokkal nehezebb. A cég október 2-án közölte, hogy harmadik negyedéves forgalom 18 százalékkal marad el a várakozásoktól és "jelentős" üzemi veszteség várható. Az AMD szerint ennek oka a gyenge PC-piac, illetve az, hogy a gyártóknál nagy raktárkészlet halmozódott fel processzorokból.
"Tudjuk, hogy nagyon gyenge volt a harmadik negyedévük, ezért az AMD eredményei nem lesznek hatással a PC-piac egészére" -- mondta Dan Scovel, a Needham & Co. elemzője. "A pénzügyi helyzetük miatt az előrejelzés sokkal inkább a cég sorsát mutatja, nem a PC-piacét."
A Salomon Smith Barney elemzője, Richard Gardner a múlt hét végén 1 százalékra csökkentette a PC-piac idei növekedési kilátásait, a 2003-ra vonatkozó előrejelzését pedig 10 százalékról 2 százalékra módosította. Az Intel és az AMD részvényárfolyamának alakulása jól szemlélteti az iparág nehéz helyzetét: az Intel-papírok értéke idén 52 százalékot esett, az AMD részvényárfolyama pedig 76 százalékot zuhant.
Elemzők szerint az Intel 6,5 milliárd dolláros forgalom mellett részvényenként 13 cent nyereséget ér el a harmadik negyedévben. Az AMD esetében a First Call/Thomson Financial által megkérdezett szakértők 500 millió dolláros bevételre és részvényenként 67 centes veszteségre számítanak. Az október 2-i profitfigyelmeztetés előtt az elemzők 614 millió dolláros forgalomra és részvényenkénti 49 centes veszteségre számítottak.
"Nagy kérdés, hogy az AMD milyen ütemben éli fel készpénzállományát" -- mondta Niles. Az elemző szerint a vállalat negyedévenként 300 millió dollárt költ el. "Meg kell oldaniuk, különben kilenc hónap múlva csődbemennek."
A lassú első negyedév mellett az iskolakezdési szezon is gyengébben alakult a vártnál. Az asztali gépek és notebookok eladásai augusztusban 16 százalékkal nőttek, míg az előző négy évben átlagosan 37 százalékkal emelkedtek -- derül ki az NPD Intelect felméréséből.
Niles szerint az Intel által a harmadik negyedévben eladott processzorok száma enyhén emelkedni fog a második negyedévhez képest, míg az AMD-é több mint 10 százalékkal csökken. Az átlagos eladási ár az Intel esetében pár százalékkal csökken majd, az AMD esetében azonban akár 20 százalékkal is eshet -- véli Niles.
A negyedik negyedéves forgalom mindkét vállalatnál növekedni fog, azonban közel sem annyira, mint a megelőző években. Niles szerint az Intel bevétele 5 százalékkal emelkedik majd, Scovel szerint pedig 8 százalékkal. Ebben az időszakban a forgalom rendszerint 15-20 százalékkal szokott növekedni.