Pénteken jelentősen erősödtek az amerikai értéktőzsdék
A Nasdaq index 47,10 ponttal (4,05%-kal) 1210,47 pontra, a Dow Jones Industrial Average (DJIA) 316,34 ponttal (4,20%-kal) 7850,29 pontra, míg a Standard & Poors 500 31,40 ponttal (3,91%-kal) 835,32 pontra emelkedett pénteken.
Pénteken folytatódott az amerikai értéktőzsdék jó szereplése: csütörtök után ismét jelentősen erősödtek a főbb tőzsdeindexek. Hat hetes visszaesés után végre újra javult a heti eredmény: a Dow 4,2%-kal, a Nasdaq 6,2%-kal, míg az S&P 500 4,3%-kal erősödött. A pénteki nap két fő pozitív híre a General Electric erős eredménybejelentése és az IBM-mel kapcsolatos pozitív brókerjelentés volt.
Sok elemző és befektető vélte úgy, hogy a csütörtöki erős nap véletlenszerű volt, mivel a kereskedők fedezték besszpozícióikat. Azonban a pénteki emelkedés újabb vitát indított el, egyes elemzők még mindig véletlenről beszélnek, míg mások szerint a pénteki forgalom nagysága arra utal, hogy jelentős nagyságú új pénz áramlik a piacokra.
"A forgalmazott értékpapírok aránya a jegyzett értékpapírokhoz képest (breadth) sokkal jobb volt, mint csütörtökön és ez bíztató jel. Több részvény vett részt a forgalomban, és szerintem hétfő reggelre is át fog terjedni a részvényárfolyam-emelkedés egy része" -- mondta Jeffrey Benton, a Performance Specialist Group szakértője. "Amit hétfőn szeretnék látni, az az, hogy a Dow 100 ponttal emelkedik, jelentős forgalom mellett és meg tudja tartani azt a szintet. 8000 pont feletti Dow-t szeretnék látni, akkor meg leszek győződve arról, hogy a fellendülés fenntartható."
A General Electric, a Dow Jones Industrial Average 30 egyik tagja és egyúttal Amerika egyik legnagyobb vállalata pénteken közzétette harmadik negyedéves eredményeit, a cég nyeresége az előrejelzéseknek megfelelően részvényenként 41 cent volt, szemben az előző év hasonló időszakában elért részvényenként 33 centes profittal. A vállalat közölte, hogy sikerül elérnie az éves nyereségelőrejelzést is. A hír azért is lepte meg a szakértőket, mert egyes brókercégek (a Morgan Stanley és a Merrill Lynch) még e héten is borúlátóak voltak a cég negyedéves eredményeit illetően. A GE részvényárfolyama 1,61 dollárral (7,12%-kal) 24,21 dollárra emelkedett.
Az IBM részvényárfolyama azután erősödött meg jelentősen, hogy a Lehman Brothers megemelte a cég részvénybesorolását. A Lehman Brothers szerint a világ legnagyobb számítástechnikai cége el fogja érni harmadik negyedéves célkitűzéseit, mi több 2003-ban a vállalati IT kiadások enyhe növekedése várható. Az IBM részvényárfolyama 6,34 dollárral (11,01%-kal) 63,92 dollárra nőtt és jelentős hatása volt mind a Dowra (amelynek része az IBM), mind a Nasdaqra (ahol többnyire technológiai cégek vannak).
A Cisco Systems és az Intel segítette tovább a Nasdaq emelkedését: a Cisco részvényárfolyama 0,571 dollárral (5,86%-kal) 10,32 dollárra, míg az Intelé 1,04 dollárral (7,33%-kal) 15,22 dollárra emelkedett.
Rossz hírt jelentett, hogy a Lucent Technologies bejelentette: negyedik pénzügyi negyedéves vesztesége a várakozásoknál nagyobb, részvényenként 45 cent helyett 65 cent lesz. A cég azt is közölte, hogy további 10 ezer főt elbocsátanak és mintegy 4 milliárd dollár egyszeri tételt könyvelnek el veszteségként. A cég részvényárfolyama 12 centtel (17,14%-kal !!) 58 centre esett vissza.
Ugyanakkor a Lucent egyik legnagyobb vetélytársa, a kanadai Nortel Networks pénteken bejelentette, hogy harmadik negyedéves forgalma a korábbi előrejelzéseknek megfelelően 2,36 milliárd dollár körül lesz. A cég azt is közölte, hogy 2003 második negyedévében már 2,4 milliárd dolláros forgalom mellett sikerül nullszaldós pro forma eredményt elérni. A vállalat október 17-én teszi közzé harmadik negyedéves eredményeit. A Nortel részvényárfolyama 2 centtel (4,55%-kal) 46 centre nőtt.
"A piaci pszichológia jelentősen befolyásolja az eseményeket" -- mondta Charles Payne, a Wall Street Strategies elnök-vezérigazgatója és vezető elemzője. "Az elmúlt hat hétben a legkedvezőtlenebb forgatókönyvet már 'elkönyvelte' a piac, és ha az olyan nagyvállalatok, mint a GE és az IBM el tudják érni előrejelzéseiket, akkor az azt jelenti, hogy bár a dolgok nem nagyszerűek, de nem is olyan rosszak, mint korábban vélték."
A gazdasági hírek már kevésbé voltak jók pénteken: a University of Michigan előzetes októberi fogyasztói hangulatjelentése a vártnál nagyobb mértékben esett vissza. Az index a szeptemberi 86,1 pontról 80,4 pontra csökkent, a Briefing.com által megkérdezett közgazdászok 85,2 pontos eredményre számítottak.
Ezenkívül a kiskereskedelmi forgalom lassulása sem jelent jó hírt a piac szereplői számára. A szeptemberi kiskereskedelmi eladások 1,2%-kal csökkentek, szemben az előrejelzett 1,1%-os visszaeséssel.
A tőzsdére némi negatív hatással volt a nap elején a University of Michigan index alakulása, ezzel szemben a kiskereskedelmi adatoknak nem nagyon volt hatása. "A piac nem vette figyelembe a negatív gazdasági híreket, ehelyett a pozitív hírekre összpontosított, ami jelentős változást jelent a korábbi hetekhez képest." -- mondta Peter Cardillo, a Global Partners Securities kutatási igazgatója.
A forgalmazott értékpapírok aránya a jegyzett értékpapírokhoz képest pozitív, a forgalom erős volt. A New York-i Értéktőzsdén az erősödő részvények aránya a gyengülőkhöz képest 4:1 volt, és 1,81 milliárd részvény cserélt gazdát, míg a Nasdaqon a nyertesek aránya a vesztesekhez képest 11:5 volt és 1,9 milliárd részvény kelt el.
Az alábbi táblázatban foglaljuk össze az általunk figyelt részvények árfolyamát. Igen jelentősen (8% felett) emelkedett az NVIDIA, a Xerox, az ATi, az IBM, az EMC, a Motorola, a Red Hat és a Yahoo részvényárfolyama. Jelentősen (4-8% között) nőtt az Adobe, az Intel, az Ericsson, az Oracle, a Cisco, az eBay, az Alcatel, a Microsoft, a Siemens, a Nokia, a Corel és a Nortel részvényárfolyama. Pénteken egyetlen HWSW-30 vállalat (a Lucent) részvényárfolyama csökkent, igaz ez igen jelentősen (8% felett).
A HWSW-30 index 5,42%-kal nőtt, az indexben szereplő 30 vállalatból 20 részvényárfolyama emelkedett 4% felett.
HWSW-30 | Záró érték $-ban | Változás $-ban | Változás %-ban |
NVIDIA |
8,81
|
1,059
|
13,66%
|
Xerox |
5,02
|
0,60
|
13,57%
|
ATi |
4,84
|
0,48
|
11,01%
|
IBM |
63,92
|
6,34
|
11,01%
|
EMC |
4,61
|
0,45
|
10,82%
|
Motorola |
9,97
|
0,88
|
9,68%
|
Red Hat |
4,12
|
0,35
|
9,28%
|
Yahoo |
13,36
|
1,09
|
8,88%
|
Adobe |
21,988
|
1,548
|
7,57%
|
Intel |
15,22
|
1,04
|
7,33%
|
Ericsson |
0,47
|
0,03
|
6,82%
|
Oracle |
9,05
|
0,54
|
6,35%
|
Cisco |
10,32
|
0,571
|
5,86%
|
Ebay |
56,3
|
2,98
|
5,59%
|
Alcatel |
2,92
|
0,15
|
5,42%
|
Microsoft |
48,87
|
2,49
|
5,37%
|
Siemens |
36,10
|
1,70
|
4,94%
|
Nokia |
14,44
|
0,66
|
4,79%
|
Corel |
0,691
|
0,031
|
4,70%
|
Nortel |
0,46
|
0,02
|
4,55%
|
AMD |
3,76
|
0,13
|
3,58%
|
VA Software |
0,745
|
0,025
|
3,47%
|
AOL Time Warner |
11,79
|
0,34
|
2,97%
|
Amazon |
18,46
|
0,50
|
2,78%
|
Apple |
14,51
|
0,391
|
2,77%
|
Dell |
26,41
|
0,701
|
2,73%
|
Gateway |
3,06
|
0,06
|
2,00%
|
Hewlett-Packard |
12,02
|
0,21
|
1,78%
|
Sun Microsystems |
2,77
|
0,01
|
0,36%
|
Lucent |
0,58
|
-0,12
|
-17,14%
|