A Lucent profitfigyelmeztetést és jelentős elbocsátásokat jelentett be
A távközlési berendezéseket gyártó Lucent korábban azt jelezte előre, hogy a negyedik pénzügyi negyedévben a veszteség részvényenként 45 cent körül lesz, a cég immár részvényenként 65 centes veszteségre számít. A végleges eredményeket a cég október 23-án teszi közzé.
A Lucent nemrég közölte, hogy a negyedik pénzügyi negyedéves forgalom 20-25%-kal 2,95 milliárd dollárra csökken a harmadik pénzügyi negyedévhez képest.
A Lucent annak tulajdonítja a veszteség növekedését, hogy jelentős átszervezést hajtottak végre annak érdekében, hogy a vállalat még 2,5 milliárd dolláros forgalom mellett is nullszaldós tudjon lenni. A cég arra számít, hogy 1 milliárd dolláros átszervezési költséget lesz kénytelen elkönyvelni, ezenkívül további 3 milliárd dolláros egyszeri költségek várhatóak a nyugdíjalap csökkenése miatt.
"Az ügyfeleinkkel folytatott párbeszéd alapján befektetéseinket azokra piaci lehetőségekre összpontosítjuk, amelyek segítenek nekik a meglévő hálózatok bővítésében és következő generációs szolgáltatásokat kínálnak" -- mondta Patricia Russo, a cég elnök-vezérigazgatója.
Russo kijelentette, hogy a cégnek elegendő készpénze van a visszaesés túléléséhez, a költségcsökkentések pedig jelentősen csökkenteni fogják a cég veszteségeit az október 1-én indult új pénzügyi évben.
"Megtesszük azokat a lépéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy újra nyereségessé váljon a cég" -- mondta Russo. "A vállalatnak elegendő likvid eszköze van ahhoz, hogy finanszírozzuk a működést és támogassuk az átszervezést. Amikor véget ér a mostani vihar, akkor a várakozásaink szerint piacvezető cég lesz a Lucent."
A cég megválik azoktól a termékcsaládoktól, amelyek kívül esnek azokon az üzletágakon, amelyeket a cég a legfőbb erősségének tekint, ez utóbbiak a vezeték nélküli és száloptikás berendezések, a telefon- és adathálózati kapcsolók, valamint a hálózati menedzsment szoftverek és szolgáltatások.
Russo szerint a legnehezebb időszakon már túlvan a vállalat. "Úgy véljük, hogy a 2003-as pénzügyi évben már nem lesz olyan méretű visszaesés, mint a 2002-es pénzügyi évben."
A korábban sikert sikerre halmozó Lucentet rendkívül érzékenyen érintette a távközlési szolgáltatók kiadásainak drasztikus csökkenése. A cég igen jelentős elbocsátásokra kényszerült, folyamatosan csökkentette nyereségelőrejelzéseit, és fennáll annak a veszélye, hogy törlik a tőzsdei jegyzésből a New York-i Értéktőzsdén (NYSE).
"A Lucent valószínűleg hamarosan meg fog szűnni" -- véli Eric Thorne, a Bryn Mawr Trust befektetési menedzsere. "A cég kilátásai rendkívül bizonytalanok".
"Úgy tűnik, hogy a cég közel áll a haláltusájához" -- mondta Susan Kalla, a Friedman Billings Ramsey & Co. elemzője. "Jelenleg egyetlen feladata van a vállalat vezetésének: csökkenteni a cég méretét a forgalom nagyságának megfelelően."
A Lucent egyik legnagyobb vetélytársa, a kanadai Nortel Networks pénteken bejelentette, hogy harmadik negyedéves forgalma a korábbi előrejelzéseknek megfelelően 2,36 milliárd dollár körül lesz. A Nortel azt is közölte, hogy 2003 második negyedévében már 2,4 milliárd dolláros forgalom mellett sikerül nullszaldós pro forma eredményt elérni. A Nortel október 17-én teszi közzé harmadik negyedéves eredményeit.
A Lucent részvényárfolyama pénteken 12 centtel (17,14%-kal) 58 centre csökkent. A NYSE szabályai szerint törölni kell a tőzsdei jegyzésből azt a céget, amelynek átlagos zárási részvényárfolyama az előző 30 napban 1 dollár alatt van. Az elmúlt 15 tőzsdei nap közül 14 alkalommal volt a Lucent zárási részvényárfolyama 1 dollár alatt. A vállalat 1999 decemberében érte el a csúcsot jelentő 64,69 dolláros részvényárfolyamot.