A TSMC szerint a félvezetőipar fellendülése csak jövőre várható
Morris Chang |
A világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártójának vezetője lényegesen pesszimistább megjegyzéseket tett a közeljövővel kapcsolatban. Elemzők szerint már maguk a gyártók sem reménykednek igazán abban, hogy az ünnepi szezon erős lesz.
"Az igazgatótanács elnökének megjegyzései azt jelentik, hogy továbbra is alig van változás a keresleti oldalon" -- mondta Rick Hsu, a tajvani Nomura Securities elemzője. "Júliusban Chang azt mondta, hogy a stagnálás három-hat hónapig tart majd. Most már bizonyos, hogy legalább hat hónap lesz."
Hsu elmondta, hogy a vezető grafikus cégek, mint az ATI és az NVIDIA is csökkentették megrendeléseiket, az egyedüli szektor, amely továbbra is növekedik, az a vezeték nélküli hálózati eszközökbe és mobiltelefonokba szánt chipek piaca. Elemzők szerint a TSMC, illetve legnagyobb riválisa, a UMC a decemberi negyedévben várhatóan 10-20 százalékos forgalomcsökkenést szenvednek el.
A TSMC tegnap jelentette be, hogy a szeptemberi negyedévben a forgalom az előző negyedévhez képest mintegy 10 százalékkal 1,1 milliárd dollárra csökkent. A UMC ugyanebben az időszakban 546 millió dolláros forgalmat ért el, amely 3 százalékkal alacsonyabb az előző negyedéves szintnél.
Kevés remény van arra, hogy a kedvezőtlen körülmények hamarosan javulni fognak, ezért a várakozások szerint a TSMC és a UMC október végén be fogja jelenteni, hogy csökkentik 2002-es tőkeberuházásaikat, vélik egyes elemzők. Korábban a TSMC kevesebb, mint 2 milliárd dollárra, míg a UMC 1,6 milliárd dollárra csökkentette tőkeberuházásait.