Szeptemberben csökkent a TSMC forgalma
A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója közölte, hogy a szeptemberi eladások július óta a legalacsonyabb szintre csökkentek, akkor a vállalat forgalma 387 millió dollár volt. A cég augusztusi forgalma 396 millió dollár volt. Harvey Chang, a TSMC igazgatója közölte, hogy szeptemberben csökkent az eladások volumene is.
A tajvani cég kevés részletet tett közzé a forgalom csökkenésével kapcsolatban, egyes elemzők azonban úgy vélik, hogy a visszaesés fő oka a PC-szektor gyengesége. "Nyoma sincs a karácsonyi keresletnek" -- mondta Abraham Leu, a HSBC Securities Asia vezető elemzője. "Nagyon pesszimisták vagyunk a novembert és a decembert illetően." Az elemzők szerint az NVIDIA és a tajvani Via Technologies (a TSMC két fontos ügyfele) jelentősen csökkentette megrendeléseit a gyenge kereslet miatt.
Leu arra számít, hogy a TSMC negyedik negyedéves forgalma 11-12%-kal csökken a harmadik negyedéves 1,1 milliárd dolláros forgalomhoz képest, míg a nagy rivális United Microelectronics Corp. (UMC) eladásai várhatóan 11%-kal fognak csökkenni.
Kevés remény van arra, hogy a kedvezőtlen körülmények hamarosan javulni fognak, ezért a várakozások szerint a TSMC és a UMC október végén be fogja jelenteni, hogy csökkentik 2002-es tőkeberuházásaikat, vélik egyes elemzők. Korábban a TSMC kevesebb, mint 2 milliárd dollárra, míg a UMC 1,6 milliárd dollárra csökkentette tőkeberuházásait.