A HP készen áll arra, hogy megküzdjön a Dell-lel
Carly Fiorina |
"Az integráció eddigi lépéseit időben, vagy idő előtt teljesítettük" -- mondta Fiorina. Üröm az örömben, hogy az integráció részeként a HP az év végéig több mint 10 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi. Augusztus végén a vállalat 2 milliárd dollárós nettó veszteségről számolt be, azonban ez jelentős részben az egyesülési folyamattal kapcsolatos egyszeri kiadásoknak köszönhető.
A HP tavaly szeptemberben jelentette be, hogy 25 milliárd dollár értékben megvásárolja a Compaq Computert. Az új HP hivatalosan május 7-én kezdte meg működését, a részvényárfolyamok változása miatt a Compaq vételára végül "csak" 18,7 milliárd dollár volt.
Fiorina elmondta, hogy a cége készen áll arra, hogy megvédje piacvezető pozícióját a nyomtatópiacon. A világ második legnagyobb PC-gyártója, az iparági visszaesés ellenére is töretlenül növekvő Dell ugyanis nemrégiben jelentette be, hogy hamarosan saját gyártmányú nyomtatókat dob piacra. "A Dell bejelentése cseppet sem ijesztett meg minket" -- mondta Fiorina. "A termékeink mindig is versenyképesek voltak, a Dell megjelenése nem változtat meg semmit."
A Dell printereket és kiegészítőket a világ második legnagyobb nyomtatógyártója, a Lexmark készíti majd. A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra a felek. A Dell szóvivője ugyanakkor elmondta, hogy az nem kizárólagos, és addig tart, amíg mindkét félnek haszna származik belőle.
A Dell és a Lexmark megállapodása értelmében első lépésben a Lexmark lép elő a Dell első számú partnerévé: azaz a Dell számítógépek mellé már a karácsonyi szezon idején elsősorban a Lexmark nyomtatóit ajánlja. Amint az ismert, a Hewlett-Packard még júliusban felbontotta a Dell-lel kötött disztribútori megállapodását. 2003-ban pedig a Dell piacra dobja saját márkajelzéssel ellátott nyomtatóit, melyeket a Lexmark gyárt. A vállalat tervei szerint mind lézer-, mind pedig tintasugaras nyomtatókkal megjelenik a piacon.