Új honlapot indított a KFKI Csoport
Október 1-jén tartalmában és külsejében egyaránt megújult honlappal lépett a nyilvánosság elé a KFKI Csoport. Az első generációs, úgynevezett brosúra-honlapok gyakorlatától elszakadva a Kfki.com webhely Magyarország legnagyobb informatikai cégcsoportjának tevékenységét, az ott dolgozók szakértelmét helyezi a középpontba.
Az új honlap önálló bejáratot kínál a meglévő és a jövendő ügyfeleknek, partnereknek, az újságíróknak és a potenciális munkavállalóknak. Az érdeklődők a KFKI Csoport tevékenységét az egyes szektorok (államigazgatás, pénzügy, távközlés, ipar, kereskedelem) illetve az alkalmazott megoldások felől közelítve, esettanulmányok és referenciák segítségével ismerhetik meg.
A honlap KFKIilátó menüpontja tágabb rálátást kínál az üzleti informatikára. Az itt összegyűjtött elemzések, tanulmányok, előadások és más írások szerzői jórészt a KFKI Csoport szakértői, de helyet találnak itt a szakmai partnerek, illetve a Csoporttal szorosan együttműködő egyetemek publikációi is. A folyamatosan bővülő KFKIilátó, a rendszeresen frissülő céghírek, illetve a KFKI Csoport rendezvényeiről informáló Eseménynaptár gondoskodnak arról, hogy a látogatóknak érdemes legyen rendszeresen visszatérni.
A KFKI Csoport fontosnak tartja, hogy céljairól, tevékenységéről a lehető leghatékonyabban informálja a közvéleményt. Ennek érdekében az új honlapon kiemelt szerepet kapott az újságírók tájékoztatása. A Sajtószobában elérhetők a KFKI Csoport tagjai által kiadott sajtóközlemények, a cégekről megjelent cikkek, letölthetők a sajtóeseményekhez tartozó sajtócsomagok.
A KFKI Csoport honlapjának tartalma napról napra bővül. A tartalmi változások mellett a következő hónapokban új interaktív szolgáltatások megjelenése is várható.