Az AMD igen gyenge negyedéves eredményekre számít
[Dow Jones] Az Advanced Micro Devices tegnap azt közölte, hogy harmadik pénzügyi negyedéves forgalma a várakozásoknál jóval alacsonyabb lesz, és így jelentős veszteségre számít. A világ második legnagyobb processzorgyártó cége a katasztrofális eredményekért a továbbra is gyenge PC-piacot okolja.
A szeptember 29-én véget ért harmadik pénzügyi negyedévben az AMD forgalma 500 millió dollár körül alakul, szemben a korábbi előrejelzésekkel, melyek a második negyedéves 600 millió dollárnál valamivel magasabb árbevétellel számoltak. A vállalat egyben közölte, "jelentős" üzemi veszteségre számít a negyedévben. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők korábban részvényenként 49 centes veszteséget prognosztizáltak 614,1 millió dolláros árbevételre. A cég a második negyedévben 184,9 millió dolláros, részvényenként 54 centes veszteséget könyvelt el.
A vállalat pénzügyi vezérigazgatója, Robert Rivet elmondta, hogy cége a negyedév során mindent megtett a viszonteladói csatornákban felhalmozódott raktárkészletek csökkentése és a termékösszetétel kedvező átalakítása érdekében, ez azonban negatívan befolyásolta a harmadik negyedéves eredményeket és az átlagos eladási árakat. Elemzők szerint az AMD a negyedév során átlagosan 50 dollárért értékesítette processzorait, ami a rivális Intel átlagos árainak harmada. E lépések azonban, tette hozzá, felkészítették a céget a negyedik negyedévben várható szezonális keresletnövekedés kezelésére.
Ugyanakkor az AMD flash memória üzletága -- immár két negyedéve folyamatosan -- tovább növelte forgalmát.
Az AMD részvényárfolyama tegnap a rendes kereskedésben 10 centtel magasabban, 5,37 dolláron zárt, a tőzsdezárás utáni kereskedésben azonban 9%-kal 4,90 dollárra esett vissza. A cég október 16-án hozza nyilvánosságra harmadik pénzügyi negyedéves eredményeit.