A Lexmark gyárt nyomtatókat a Dell számára
[CNET, WSJ] Hosszú hónapok találgatásainak vetett véget tegnap a Dell, amikor bejelentette: a világ második legnagyobb nyomtatógyártója, a Lexmark készíti majd a cég számára a nyomtatókat és a kiegészítőket. A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra a felek. A Dell szóvivője ugyanakkor elmondta, hogy az nem kizárólagos, és addig tart, amíg mindkét félnek haszna származik belőle.
Amint arról hírt adtunk, egy elemző cég még májusban szellőztette meg azokat az értesüléseket, melyek szerint a világ második legnagyobb PC-gyártójaként jegyzett Dell erősen gondolkodik a jövedelmező nyomtatópiacra történő belépésen. A hír felröppenése után elemzők találgatni kezdtek, vajon pontosan miként képzeli el a cég a nyomtatópiaci belépőt. A lehetséges megoldások között volt természetesen egy vezető gyártóval kötendő megállapodás is.
A Dell és a Lexmark megállapodása értelmében első lépésben a Lexmark lép elő a Dell első számú partnerévé: azaz a Dell számítógépek mellé már a karácsonyi szezon idején elsősorban a Lexmark nyomtatóit ajánlja. Amint az ismert, a Hewlett-Packard még júliusban felbontotta a Dell-lel kötött disztribútori megállapodását. 2003-ban pedig a Dell piacra dobja saját márkajelzéssel ellátott nyomtatóit, melyeket a Lexmark gyárt. A vállalat tervei szerint mind lézer-, mind pedig tintasugaras nyomtatókkal megjelenik a piacon.
A Dell egyben elmondta, hogy az idén kezdett tárgyalásokat Lexmarkkal, de nem árulta el, hogy más gyártókkal is egyeztetett-e. A vállalat nem hozta nyilvánosságra azt sem, hogy milyen forgalmat vár a nyomtatók értékesítésétől.