Az IBM leszállította a 10 milliomodik Gekko chipet, a Nintendo GameCube konzol processzorát
Az IBM leszállította a 10 milliomodik Gekko chipet, amely a Nintendo GameCube játékkonzol processzora.
A Gekko chip gyakorlatilag egy a Nintendo igényeihez igazított PowerPC chip. A tavaly bemutatott GameCube konzol egyike volt az első szórakoztatóelektronikai készülékeknek, amelyek IBM technológiát használtak. A GameCube ezért magán viseli az IBM emblémáját is.
A "Nagy Kék" az utóbbi időben komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy PowerPC processzorait a gyártók minél szélesebb körben alkalmazzák, a chipek számítógépeken kívül már többek között hálózati eszközökben és nyomtatókban is megtalálhatók.
A Nintendo március 30-án zárult pénzügyi évében 3,8 millió GameCube konzolt értékesített, az idei pénzügyi évben pedig 16 millió készülék eladásával számol. A Microsoft Xboxból júniusig 4 millió darabot adtak el, a redmondi cég az idei pénzügyi évben 9-11 millió konzol eladására számít. A piac első számú szereplőjének számító PlayStation 2-ből története során már 40 millió darab fogyott.
A japán szórakoztatóelektronikai cég várhatóan 2005-ben dobja piacra a PlayStation 2 utódját. A gép processzorát az IBM és a Toshiba fejleszti, a 400 millió dolláros projekt várhatóan 2004-re hozza meg gyümölcsét. Az IBM, a Toshiba és a Sony egybehangzó állítása szerint a PlayStation 3 processzora nagyobb számítási teljesítménnyel rendelkezik majd, mint a Garri Kaszparovot sakkban legyőző IBM Deep Blue szuperszámítógép.