Az Adobe részvényárfolyama több mint 12%-kal nőtt az eredménybejelentés után
Bruce Chizen |
Csütörtökön a tőzsdei zárás után az Adobe közölte, hogy az augusztus 30-án véget ért pénzügyi negyedévben a nettó nyereség 17%-kal 47,2 millió dollárra (részvényenként 19 centre) emelkedett. A negyedéves befektetés veszteségek 89,3%-kal 4,2 millió dollárra csökkentek, ez elegendő volt ahhoz, hogy ellensúlyozza azt, hogy a forgalom valamelyest alacsonyabb, 284,9 millió dollár volt.
"A lejjebb szállított becslések meghaladását és a negyedik negyedéves becslések fenntartását kisebbfajta győzelemnek tekintjük, ez rövid távon pozitívum a részvény számára" -- jegyezte meg a Thomas Weisel Partners brókercég.
Bruce Chizen, az Adobe elnök-vezérigazgatója megjegyezte, hogy a kemény környezet ellenére a vállalat növekedésre számít a jelenlegi negyedévben, e mögött elsősorban a fotó és videoszerkesztő szoftverek (Photoshop, Photoshop Elements és Premiere) iránti kereslet fog állni.
Chizen elmondta, hogy az Acrobat eladásai is növekednek, az Adobe olyan cégeket céloz meg a termékkel, amelyek az Acrobatot formattált dokumentumok Weben keresztül történő küldésére használják.
Az Adobe negyedik pénzügyi negyedéves forgalomelőrejelzése 285-300 millió dollár. Ez növekedés a harmadik pénzügyi negyedévhez és az előző év negyedik pénzügyi negyedévéhez (264,5 millió dollár) képest, bár ez utóbbit jelentősen lehúzták a szeptember 11-ei események hatásai.
Több elemző vitte feljebb előrejelzéseit a novemberben véget érő negyedévet illetően, közöttük a Merrill Lynch, a U.S. Bancorp Piper Jaffray, a Credit Suisse First Boston és a Morgan Stanley elemzői. Eugene Munster, a U.S. Bancorp elemzője "piaci teljesítmény"-ről "túlteljesít"-re vitte fel az Adobe részvénybesorolását a közelgő új Acrobat verzió megjelenése előtt.
Ugyanakkor néhány elemző óvatosan tekint a cég 2003-as pénzügyi éve elé. A Merrill Lynch lejjebb szállította 2003-as forgalomcélkitűzését, hivatkozva a végpiacok gyengeségére.
William Lennan, a WR Hambrecht & Co. elemzője változatlanul hagyta a részvény besorolását és a 2003-as előrejelzéseket. Lennan főként az Acrobat és a Photoshop miatt aggódik, mivel e két program hozza a cég összes forgalmának 25-25%-át.