Kedden erősen visszaestek az amerikai értéktőzsdék
A Nasdaq index 51,01 ponttal (3,88%-kal) 1263,84 pontra, a Dow Jones Industrial Average (DJIA) 355,45 ponttal (4,10%-kal) 8308,05 pontra, míg a Standard & Poors 500 38,05 ponttal (4,15%-kal) 878,02 pontra zuhant le kedden.
Az amerikai gazdaság helyzetével kapcsolatos aggodalmak, valamint az Intelt és a Citigroupot érintő pesszimista előrejelzések oda vezettek, hogy kedden erősen visszaestek az értéktőzsdék. A Standard & Poor's 500 index tavaly szeptember 17. (a terrortámadások utáni első tőzsdei nap) óta nem ért el ilyen nagyságú egynapos visszaesést. A blue-chipek és a technológiai részvények egyaránt jelentősen gyengültek. Egyes piaci megfigyelők ennek ellenére optimisták maradtak.
"Azt hiszem, láttuk már a mélypontot, és fokozatosan építjük az erősebb piacot" -- mondta Joseph Battipaglia, a Ryan, Beck & Co. befektetési vezérigazgatója. "Egyértelmű, hogy kulcsfontosságú a gazdaság szereplése. A fogyasztók megteszik a maguk részét. Most a vállalatoknak kell csatlakozniuk ehhez. Ezért volt az, hogy a mai gyenge ISM számadatok olyan kiábrándítóak voltak."
Az Institute for Supply Management (ISM) közzétette az amerikai termelés augusztusi helyzetével kapcsolatos jelentését, amely a várakozásoknál gyengébb volt, ez rányomta a bélyegét a tőzsdei kereskedésre. Az ISM termelési indexének értéke 50,5 pont volt augusztusban, a közgazdászok 51,6 pontra számítottak (az 50 és afeletti értékek azt jelentik, hogy bővülőben van a termelés). Az új megrendelések (a jövőbeni növekedés kulcsfontosságú forrása) november óta először csökkentek.
A piacok visszaesése azt is eredményezte, hogy a dollár több mint egy hónapja nem látott mélyponton van az euróval szemben, és közel három hetes mélyponton áll a jenhez képest.
A befektetők elveszítették a technológiai részvényekbe fektetett bizalmat, miután a Lehman Brothers bejelentette, hogy az Intel várhatóan csökkenti harmadik negyedéves forgalomelőrejelzését. A DJIA blue-chip részvényeket elérte a dominó effektus, miután a Citigroup részvénybesorolását lejjebb szállította a Prudential Securities.
"Az utóbbi öt hét értéktőzsdei erősödésének folytatódásához szükség van arra, hogy az adatok megerősítsék: a gazdaság szintén erősödik. Amíg az adatok nem egyértelműen támasztják ezt alá, addig a piacon az eladók lesznek többségben" -- tette hozzá Battipaglia.
Az Intel csütörtökön teszi közzé negyedéves eredményeinek "félidei" becslését: a Lehman Brothers arra számít, hogy a világ legnagyobb félvezetőgyártója csökkenti a korábbi forgalomelőrejelzést. Dan Niles, a Lehman elemzője szerint a cég számára továbbra is komoly gondot jelent a lanyha kereslet és a jövőbeni megrendelések hiánya. A vállalat részvényárfolyama kedden 81 centtel (4,86%-kal) 15,86 dollárra esett vissza. A mostani jelentés azután látott napvilágot, hogy egy héttel ezelőtt a cég vezetője óvatos megjegyzéseket tett a harmadik negyedéves növekedéssel és a globális IT-környezet egészével kapcsolatban.
A Lehman Brothers jelentés hatására a többi félvezetőipari cég részvényárfolyama is visszaesett: az AMD részvényárfolyama 59 centtel (6,67%-kal) 8,26 dollárra, az Applied Materialsé 37 centtel (2,77%-kal) 12,99 dollárra, az Analog Devicesé 1,27 dollárral (5,27%-kal) 22,83 dollárra, a Maxim Integratedé 1,70 dollárral (5,38%-kal) 29,91 dollárra, míg a Novellus Systemsé 1,51 dollárral (6,17%-kal) 22,95 dollárra csökkent. A Philadelphia Semiconductor index 5,1%-kal esett vissza.
A Chartered Semiconductor Manufacturing részvényárfolyama 2,79 dollárral (23,54%-kal) 9,06 dollárra zuhant vissza, miután a JP Morgan befektetési bank lejjebb szállította a világ harmadik legnagyobb szerződéses félvezetőgyártójának részvénybesorolását "piaci teljesítmény"-ről "piacnál gyengébb teljesítmény"-re, miután a cég bejelentette 633 millió dolláros tőkeszerzési tervét.
Ugyanakkor a Semiconductor Industry Association (SIA) legutóbbi eladási adatai jó hírt jelentettek a hosszú ideje komoly gondokkal küszködő félvezetőszektor számára. A globális félvezetőeladások 2,9%-kal nőttek júliusban júniushoz képest, míg a harmadik negyedévben a félvezetőipar várható növekedése 7-9% lesz a második negyedévhez képest, közölte a SIA.
A távközlési, az internet és a hálózati részvényeket sem kímélte az általános részvényeladási hullám a Nasdaq értéktőzsdén.
Az IBM fontolóra veszi 4000 alkalmazott (a teljes tanácsadói létszám 5%-a) elbocsátását, mivel hamarosan lezárul a PricewaterhouseCoopers LLC tanácsadói részlegének felvásárlása, közölte a The Wall Street Journal kedden. Az akvizíció várhatóan szeptember 30-a körül zárul le. Az IBM nem kommentálta a fejleményeket. A cég részvényárfolyama 3,03 dollárral (4,02%-kal) 72,35 dollárra esett vissza.
A SoundView Technology lejjebb szállította a Yahoo részvényárfolyam célkitűzését és csökkentette a vállalat 2003-as nyereségelőrejelzését, hivatkozva az alacsonyabb növekedési becslésre. A cég részvényárfolyama 58 centtel (5,64%-kal) 9,71 dollárra csökkent.
Ma várható az amerikai építőipari kiadások júliusi indexének megjelenése, a közgazdászok enyhe, 0,5%-os visszaesésre számítanak.
Ma a tőzsdei nap zárulta után teszi közzé negyedéves eredményeit a National Semiconductor. A cég részvényárfolyama tegnap 1,02 dollárral (6,38%-kal) 14,97 dollárra esett vissza.
Az alábbi táblázatban foglaljuk össze az általunk figyelt részvények árfolyamát. Igen jelentősen (8% felett) visszaesett a Corel, az Ericsson és az Adobe részvényárfolyama. Jelentősen (4-8% között) csökkent a Siemens, az Alcatel, az AMD, a Hewlett-Packard, a Sun, az ATi, az NVIDIA, a Nokia, az EMC, a Yahoo, az Oracle, a Cisco, az Intel, az Apple, az AOL Time Warner, a Microsoft és az IBM részvényárfolyama. A tőzsdei nap folyamán csak a Lucent és a VA Software részvényárfolyama emelkedett, de ezek is csak kis mértékben.
A HWSW-30 index 4,81%-kal csökkent, az indexben szereplő 30 vállalatból 20 részvényárfolyama csökkent 4% felett.
HWSW-30 | Záró érték $-ban | Változás $-ban | Változás %-ban |
Corel |
1,189
|
-0,151
|
-11,27%
|
Ericsson |
0,65
|
-0,08
|
-10,96%
|
Adobe |
18,42
|
-1,68
|
-8,36%
|
Siemens |
43,15
|
-3,74
|
-7,98%
|
Alcatel |
4,69
|
-0,34
|
-6,76%
|
AMD |
8,26
|
-0,59
|
-6,67%
|
Hewlett-Packard |
12,55
|
-0,88
|
-6,55%
|
Sun Microsystems |
3,45
|
-0,24
|
-6,50%
|
ATi |
5,46
|
-0,37
|
-6,35%
|
NVIDIA |
9,48
|
-0,6256
|
-6,19%
|
Nokia |
12,49
|
-0,80
|
-6,02%
|
EMC |
6,36
|
-0,40
|
-5,92%
|
Yahoo |
9,71
|
-0,58
|
-5,64%
|
Oracle |
9,06
|
-0,53
|
-5,53%
|
Cisco |
13,07
|
-0,75
|
-5,43%
|
Intel |
15,86
|
-0,81
|
-4,86%
|
Apple |
14,05
|
-0,70
|
-4,75%
|
AOL Time Warner |
12,09
|
-0,56
|
-4,43%
|
Microsoft |
47,02
|
-2,06
|
-4,20%
|
IBM |
72,35
|
-3,03
|
-4,02%
|
Nortel |
1,01
|
-0,04
|
-3,81%
|
Ebay |
54,47
|
-2,05
|
-3,63%
|
Xerox |
6,76
|
-0,25
|
-3,57%
|
Motorola |
11,64
|
-0,36
|
-3,00%
|
Dell |
25,89
|
-0,73
|
-2,74%
|
Amazon |
14,60
|
-0,34
|
-2,28%
|
Gateway |
3,46
|
-0,04
|
-1,14%
|
Red Hat |
4,71
|
-0,04
|
-0,84%
|
VA Software |
1,18
|
0,02
|
1,72%
|
Lucent |
1,79
|
0,06
|
3,47%
|